19 °C Budapest

Óriási a tömeg a postákon! Mit intéznek ennyien?

2017. május 18. 11:31

Minden dolgozó magyarnak nagyon fontos határidő május 22., eddig kell ugyanis benyújtani az adóbevallást. Mutatjuk, mik a teendőid, ha elektronikusan, vagy hagyományos, postai úton juttatod el a NAV-nak a bevallást.

Idén két nagy újdonságot vezetett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adóbevallásokat illetően, az egyik az e-szja, vagyis elektronikus adóbevallás, a másik pedig, hogy a NAV 3,8 millió magánszemélynek a rendelkezésére álló adatok alapján elkészítette a bevallási tervezetet. De függetlenül attól, hogy valaki online, vagy papíralapon nyújtja be az szja-bevallását, a határidő május 22. éjfél.

Sokan még idegenkednek az online megoldástól, ezt mutatja az is, hogy korábban igényelni lehetett a NAV-nál, hogy papíralapon juttassa el a tervezetet az adózóhoz. A Hivatal adatai szerint 820 ezren kapták meg postai úton a tervezetet. Az ő esetükben a bevallás benyújtása ugyanúgy zajlik, mint a korábbi években. Azzal a különbséggel, hogy most

elég a tervezetet átnézni, és ha rendben találják, akkor nem kell tenniük semmit, minden további lépés nélkül május 22 után hivatalos bevallássá válik.

A legtöbb embernek viszont egyáltalán semmi teendője nincs az adóbevallásával az után, hogy ellenőrizték a benne szereplő adatokat és információkat. A tervezet május 22. éjfél után automatikusan tényleges adóbevallásnak minősül.

Ha viszont valami hibát találnak benne, akkor az egész papírköteget újra ki kell tölteniük, a tervezet azonban ehhez is segítséget nyújt. Az ehhez szükséges nyomtatvány a NAV ügyfélszolgálatain kérhető. Akiknek visszajár a befizetett adóból vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezet személyre szabott mellékletét kell kitölteni és visszaküldeni. Akinek hátralékot, vagy túlfizetést állapított meg a NAV, azokat minden esetben, levélben is tájékoztatták az egyenlegről. Korábbi információk szerint 222 ezer magyarnak jár vissza adó.

KATTINTS! Fontos határidő közeleg: akár 100 ezer forint állami ingyenpénzt is kaphatunk

Szombaton akár bevásárlás előtt is benyújtható a bevallás az Eurocenterben, ahol félnapon keresztül segítenek a NAV munkatársai azoknak, akik még nincsenek túl bevallási tervezetük véglegesítésén. Szintén szombaton fél 9-től 13 óráig mindenki megtalálja az adóhivatal pultját a Bécsi út 154-ben, ahol leadható a papíralapú személyijövedelemadó-bevallás, sőt, a szakemberek a bevallás kitöltésében is segítenek.

Akik netán elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy a felajánlásban, azok hívják a NAV Általános Tájékoztató Rendszerét. A hivatal munkatársai munkanapokon 8:30-tól 18 óráig, hétvégén 8:30-tól 13:30-ig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket.

Tovább lesznek nyitva a posták

Idén is hosszított nyitvatartással készülnek a posták. Budapesten a Keleti pályaudvarnál az éjjel-nappal nyitva tartó (Budapest 72) postán kívül még a Nyugati pályaudvarnál található (Budapest 62) hivatal is nyitva lesz éjfélig, valamint a Mamutban 21 óráig fel lehet adni a bevallásokat. Vidéken is több posta este 8-ig nyitva tart hétfőn.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Békéscsaba 1 posta (Munkácsy u. 6-8.)
    Debrecen 1 posta (Múzeum u. 3.)
    Eger 1 posta (Széchenyi út 22.)
    Győr 15 - Interspar posta (Fehérvári út 3.)
    Kaposvár 1 posta (Bajcsy-Zsilinszky u. 15.)
    Kecskemét 1 posta (Kálvin tér 10-12.)
    Miskolc 3 posta (Bajcsy-Zsilinszky Endre út 2-4.)
    Nyíregyháza 1 posta (Bethlen Gábor u. 4.)
    Pécs Pláza posta (Megyeri út 76.)
    Salgótarján 1 posta (Fő tér 3.)
    Szeged Tesco Posta (Rókusi körút 42-64.)
    Szekszárd 1 posta (Széchenyi u. 11-13.)
    Székesfehérvár 7 posta (Palotai út 6.)
    Szolnok 1 posta (Baross utca 14.)
    Szombathely TESCO kirendeltség (Zanati út 70.)
    Tatabánya 1 posta (Fő tér 30.)
    Veszprém 1 posta (Kossuth Lajos u. 19.)
    Zalaegerszeg 1 posta (Ispotály köz 1.)

Azt viszont nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a küldeményen a feladás tényleges dátuma lesz. Tehát hiába ér oda az ember éjfél előtt a postára, ha csak éjfél után kerül sorra, a küldeményén már május 23. fog szerepelni.

A bevallás benyújtásának elmulasztásáért gyakorlatilag mulasztási bírságot nem szabhat ki az adóhivatal, de az továbbra is a magánszemély felelőssége, hogy jövedelméről precíz bevallás készüljön, és abból ne hiányozzon semmi.

Így kell online

Idén először már online, ügyfélkapun keresztül is be lehet nyújtani az adóbevallást. Ez azért nagyon egyszerű, mert csak egy ügyfélkapu-regisztráció szükséges hozzá, és ha minden adat helyesen szerepet a NAV által készített tervezetben, akkor nincs már dolga az adózónak, mint néhány kattintással elfogadni a tervezetet, és ezzel be is nyújtotta az adóbevallását. Nem kell se papírozni, se sorba állni.

KATTINTS: Néhány perc alatt benyújthatod az adóbevallásodat: ezt kell tenned + videó

A NAV egyébként videókat is készített arról, hogy pontosan, lépésről lépésre mit kell tenni azoknak, akik elektronikusan nyújtják be az szja-bevallásukat. Az öt részes sorozat a hivatal honlapján látható.

Ne feledkezz meg az adód 1+1 százalékáról rendelkezni, ennek szintén május 22. éjfél a határideje.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem