Ők a jövő nagy tartalékai: még 150 ezer álláshely vár rájuk

MTI
2019. december 29. 10:30

Egyre népszerűbb a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, a cégeknek gazdasági érdekeik mellett szociális szempontokat is mérlegelniük kell.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy Magyarországon mintegy 150 ezer olyan megváltozott munkaképességű ember él, akinek annak ellenére nincs állása, hogy tudna és akarna dolgozni. Fülöp Attila bejelentette: januárban megrendezik az ÉrtékPlacc nemzetközi konferenciát, hogy felhívják a vállalatok figyelmét a megváltozott munkaképességű munkaerőben rejlő lehetőségekre. Az államtitkár azt mondta, azok a cégek, amelyek ilyen embereket alkalmaznak, pozitív tapasztalatokról számolnak be.

Az elmúlt hét évben a kormány átalakította a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának rendszerét, hogy aki tud, az munkából élhessen meg, ne kényszerüljön segélyre - jelentette ki. Míg 2010-ben 60-70 ezer megváltozott munkaképességű embernek volt állása, ma ez már körülbelül 150 ezerről mondható el - közölte Fülöp Attila. Hozzátette: úgy látják, a munkaerőpiac még fel tudna szívni további 150 ezer megváltozott munkaképességűt.

Fontos eseménynek nevezte a jövő év január 17-18-án a Várkert Bazárban megrendezendő ÉrtékPlacc című nemzetközi konferenciát, amely reflektorfénybe állítja, hogy minden gazdasági kérdés mögött egy szociális döntés is meghúzódik. A megváltozott munkaképességűek csoportja tág: a fogyatékossággal élő embereken - például mozgássérülteken, vakokon - kívül olyanok is idetartoznak, akik lábadoznak szívműtét vagy rák után. Sokan a rehabilitációjuk után tudnának dolgozni, csak nem olyan munkakörben, mint korábban - mutatott rá az államtitkár.

Hangsúlyozta: azt akarják kiindulóponttá tenni, hogy a munka legyen a jövedelemszerzés első számú lehetősége és forrása. A fogyatékosságügyben az önállóság megteremtése a legfontosabb lépés - fűzte hozzá. Fülöp Attila közölte, hogy Magyarországon csaknem 350 ezer megváltozott munkaképességű személy él. A legsúlyosabb állapotú, halmozottan fogyatékos emberek nem fognak tudni elhelyezkedni, de nagyjából 300 ezren képesek dolgozni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az állami vállalatok vezetőivel tárgyaltak arról, hogyan ösztönözhetnék a megváltozott munkaképességűek felvételét, mert leggyakrabban ott sem érik el a jogszabályban előírt 5 százalékos foglalkoztatást. Jelezte, hogy a 25 főnél többet alkalmazó cégeknek úgynevezett rehabilitációs hozzájárulást kell fizetniük, ha nem foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embert. Létezik egy pozitív ösztönző is: járulékkedvezményt kapnak azok a vállalatok, amelyek viszont alkalmaznak megváltozott munkaképességűeket.

Az államtitkár közölte, hogy a cégek 100 milliárd forintnyi rehabilitációs hozzájárulást fizetnek be évente, egyetlen ember után a minimálbér kilencszeresét. Tehát nagyjából 70 ezer személyt nem foglalkoztatnak, inkább lemondanak róluk, és átutalják a többletadót. Pedig ha alkalmaznák őket, még járulékkedvezményt is kapnának - hangsúlyozta Fülöp Attila a Magyar Nemzetnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm