7 °C Budapest

Nincs mit szépíteni: ezért nem elég semmire a magyar emberek pénze

2018. november 16. 16:50

Budapest a világ 64. legdrágább városa, ezzel a világon rendkívül olcsónak számit a magyar főváros (77-es listán) - derült ki egy nemzetközi összehasonlításból. Ennek ellenére az itt élők rendkívül keveset engedhetnek meg maguknak, olyannyira, hogy ha vásárlóerő tekintetében mérjük össze a világ nagyvárosait, akkor az európai résztvevők közül csupán négy olyan induló van, ahol az ott élők még a budapestieknél is kevesebb terméket, illetve szolgáltatást tudnak megvásárolni saját pénzükből.

Budapest a 64. legdrágább város a világ 77 nagyvárosa közül- derül ki az UBS adataiból. Ezzel az eredménnyel Európában csupán Bukaresten, Szófiában és Kijevben alacsonyabbak az árak. Az UBS árindexén 100-as számmal szerepel New York, az összes többi ország pedig ehhez képest kapja meg a sajátját. Jelen esetben a 64. helyhez a magyar főváros 55,9-es értéket kapott, míg például Bécs 83-at, Bratislava pedig 67,1-et, csakhogy a környező országok fővárosai közül említsünk kettőt.

Az összes árat figyelembe vevő árindexen túl az UBS közétett egyéb statisztikákat is, melyek szerint például, ha csak az élelmiszerek árát nézzük, akkor Budapest már jóval drágább, mintha csak az átlagot nézzük. Az ételeket tekintve a magyar főváros a 45. legdrágább, de például a tömegközlekedést tekintve már a 38. legdrágábbak vagyunk az összesített listán.

A férfi ruházati árak a világ 52. legdrágábbjai, míg a nőiek pusztán a 61., a szolgáltatások terén pedig a 62. helyen áll Budapest. Az árak összehasonlítása persze csak egy dolog, emellé elengedhetetlen az adott országok vásárló erejének a vizsgálata is. A vásárló erő mutatja meg ugyanis, hogy a lakosság az adott nagyságú vásárlóalapért az áruk és a szolgáltatások milyen tömegét képes megszerezni. Minél nagyobb tehát ez a szám, annál jobban élnek az adott város lakói (legalábbis elméletileg). 

Az UBS adata szerint a legnagyobb vásárlóerővel rendelkező város Los Angeles, amit Zürich és Miami követ.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Budapest vásárlóerő tekintetében a 63. helyen áll az összesített, 77 városból álló listán.

Ami azt jelenti, hogy saját pénzükből Európa nagyvárosait figyelembe véve csupán Rigában, Bukaresten, Zágrábban és Kijevben tudnak kevesebb terméket és szolgáltatást vásárolni az ott élők.  

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem