19 °C Budapest

Nesze neked munkanélküliségi ráta: még Málta is előttünk jár

MTI
2017. szeptember 17. 09:30

Javult a 15-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája az idén az első fél évben, az előző év azonos időszakához képest 1,9 százalékponttal emelkedve elérte 67,6 százalékot - ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján frissen megjelent Statisztikai Tükör című kiadványában.

A 2017. január-júniusi időszakban a foglalkoztatottak száma a munkaerő-felmérés adatai szerint elérte a 4 millió 394 ezret, ami 91 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit.

A 15-24 évesek foglalkoztatási mutatója 28,6 százalékon állt. Kiemelték: 2017 első félévében kizárólag az elsődleges munkaerőpiacon bővült a foglalkoztatás, a közfoglalkoztatottak száma a kormányzati intézkedések következtében egy év alatt közel 8 százalékkal csökkent, és megállt a külföldön munkát vállalók létszámának a korábbi évekre jellemző növekedése is. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az első negyedévben a 15-64 évesekre számított foglalkoztatási ráta 0,4 százalékponttal meghaladta az uniós átlagot. 

A javuló foglalkoztatáshoz alacsony munkanélküliség társult, bár az első negyedév adatait tekintve 3 tagországban (Csehországban, Németországban és Máltán) kisebb volt a munkanélküliségi ráta a 4,5 százalékos magyar adatnál.

A kiadványban arról is beszámoltak, hogy a második negyedévben a versenyszférában az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység nemzetgazdasági ágban volt létszámarányosan a legtöbb betöltetlen állás (3,7 százalék), ami megelőzte az információ és kommunikáció nemzetgazdasági ágat. A legtöbb embert foglalkoztató feldolgozóipar gazdálkodó szervezetei 18,8 ezer betöltetlen álláshelyet jelentettek, ami 2,7 százaléka volt az összes álláshelynek. Ezen felül jelentős létszámgondokkal küzd az építőipar és a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás is.

A jelentés szerint az év első hat hónapjában a 3 millió 29 ezer munkavállalót alkalmazó (a legalább 5 dolgozót foglalkoztató vállalkozásokat, a költségvetési intézményeket és a kiemelt nonprofit szervezeteket magába foglaló) megfigyelési körben a teljes munkaidőben alkalmazottak bruttó keresete 290,3 ezer forint volt, 12,5 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

KATTINTS! Itt az igazság: na ezért nem keresel annyit, mint az átlag

Idén a személyi jövedelemadó kulcsa és a munkavállalókat terhelő járulékok nagysága nem változott az előző évhez képest, így a nettó kereset, a családi adókedvezmény nélkül, a bruttó bérhez hasonlóan 12,5 százalékkal nőtt az első hat hónapban. A közfoglalkoztatottak nélkül számított nemzetgazdasági szintű nettó átlagkereset 202,4 ezer, míg a közfoglalkoztatottakkal együttesen számolt érték 193,1 ezer forintnak felelt meg. A versenyszférában a nettó kereseti átlag 202,5 ezer, a költségvetési szférában 175,7 ezer forint volt.
A fogyasztói árak első félévi 2,3 százalékos emelkedése mellett a keresetek reálértéke 10 százalékkal javult - ismerteti a KSH kiadványa.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem