14 °C Budapest

Nesze neked, különadó! Ebben bízhat több ezer magyar

Pénzcentrum
2013. június 25. 18:36

Újabb döntésében megerősítette korábbi álláspontját az Emberi Jogok Európai Bírósága: sérti a magántulajdonhoz való jogot a közszférából elbocsátott magánszemélyek felmentésekor kapott juttatás meghatározott összeg feletti részének 98 százalékos megadóztatása.

Újabb elbocsátott magyar közalkalmazottnak ítélt meg kártérítést kedden Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága a végkielégítés egy részének 98 százalékos adókulccsal történt elvonásával kapcsolatos jogvitában, miután a testület májusban egy hasonló ügyben már ugyanígy döntött.

Május 14-én közzétett ítéletében a bíróság egy szintén 1954-ben született, budapesti panaszosnak 11 ezer euró kártérítést, valamint - a perrel kapcsolatban felmerült költségekre - további 6 ezer eurót ítélt meg. A Külügyminisztérium volt alkalmazottját 2011. május 27-én bocsátották el, és végkielégítésének a 3,5 millió forint fölötti részét 98 százalékos adóval sújtották.

KATTINTS! Óriási hír! Elkaszálta Strasbourg a 98 százalékos különadót

Ezúttal egy szolnoki lakos volt a panaszos, aki a magyar adóhatóságnál dolgozott több mint három évtizeden át, 2011 márciusi elbocsátásáig. Végkielégítésének egy része után 98 százalék adót vontak le. A strasbourgi bírói fórumhoz egyebek közt az európai emberi jogi egyezmény 1. számú jegyzőkönyvének 1. cikkére - a tulajdonhoz való jog sérthetetlenségére - hivatkozva fordult. Az Emberi Jogok Európai Bírósága helyt adott ezzel kapcsolatos panaszának, és 16 ezer euró (4,7 millió forint) kártérítést, valamint 900 euró költségtérítést ítélt meg számára.

Az egyedi ügyekben hozott elmarasztaló ítéleteknek nincs minden érintettre kiható kedvező hatása, csak azok járnak jól, akik nem törődtek bele a sorsukba, hanem bírósághoz fordultak jogorvoslatért. Korábban megjelent információk szerint mindössze 40-50 magánszemély perelte be a magyar államot.

Ebben bízhat több ezer magyar munkavállaló

A többi érintett magánszemély már csak a magyar Alkotmánybíróságban bízhat. Mint nemrégiben a Pénzcentrum.hu megírta, negyedszerre is az Alkotmánybíróság elé került a közszférából elbocsátott magánszemélyek jogviszonyának megszüntetésével összefüggésben kifizetett juttatások extra mértékű megsarcolásának kérdése. A Tatabányai Közigazgatási és Munkaügy Bíróság szerint kérdéses a 98 százalékos különadóra vonatkozó jogszabály alkotmányossága, így egyedi normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

OLVASD EL CIKKÜNKET a témában: Mentőöv tízezreknek: újra Alkotmánybíróság előtt a 98 százalékos különadó!

Mit lép vajon a magyar kormány?

Magyarország fellebbezési lehetőséggel élhet a strasbourgi bíróság elsőfokú döntései ellen, amely benyújtására három hónap áll rendelkezésre. A korábbi ítélet után a Nemzetgazdasági Minisztérium annyit közölt, hogy tanulmányozza az abban foglaltakat, a mostani ítéletre nem reagált. A minisztérium korábbi közleményében továbbra is azt hangoztatta, hogy a kormány az állami vagyonból juttatott eltúlzott mértékű, a jó erkölcsöt sértő végkielégítéseket és más hasonló juttatásokat kívánta különadóval sújtani.

A jelenlegi szabályozás szerint, ha valaki egy széles értelemben vett állami vagyonból gazdálkodó szervezetnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll és a jogviszony megszüntetésére tekintettel a társadalmi igazságérzetet sértő mértékű juttatásban részesül, akkor a juttatás meghatározott része után 98 százalékos különadót kell fizetni. A közteher alapvető célja a közpénzből juttatott irreálisan magas végkielégítések gyakorlatának megszüntetése, amely kívánalom az adófizetők pénzének védelme érdekében a kormányprogramban is szerepel - érvelt közleményében a tárca.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem