21 °C Budapest

Nem kegyelmez a NAV az interneten értékesítőknek

Pénzcentrum
2012. április 25. 05:37

Egyre hajmeresztőbb indoklással próbálja meg alátámasztani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az internetes értékesítésből jövedelmet szerzőket elmarasztaló határozatait. A Baranya Megyei Adóigazgatóság odáig jutott, hogy egy, az adott vizsgálati időszakban hatályban lévő, egyértelműen megfogalmazott törvényi rendelkezésről kimondta: nem releváns, vagyis ha törik, ha szakad, nem hajlandó azt figyelembe venni.

A Pénzcentrum.hu több ízben is beszámolt már arról, milyen nehézségekkel kell szembenézniük az interneten keresztül értékesítő magánszemélyeknek. Az adóhatósági ellenőrzések különösen kedvezőtlenül érinthetik azokat, akik a korábbi években adták el elektronikus értékesítési oldalakon keresztül a holmijaikat. Mint többször megírtuk, kellemetlen meglepetések érhetik azokat is, akik a jogszabályoknak megfelelően jártak el. Az adóhatóság ugyanis továbbra sem hajlandó alkalmazni az üzletszerűség fogalmának meghatározásakor a 2005. január 1-től 2011. december 31-ig hatályban lévő rendelkezéseket a 2008-2010-es adóévekre vonatkozó vizsgálatok során.

Azért nem mindegy, hogy üzletszerűnek minősül-e az értékesítés, vagy sem, mert óriási a különbség a fizetendő adóteherben. Ha üzletszerű a tevékenység, akkor az így szerzett jövedelem után az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó szabályok szerint kell adózni. Ebben az esetben nemcsak a személyi jövedelemadót, hanem a jövedelem 27 százalékának megfelelő egészségügyi hozzájárulást is kell fizetni. Ráadásul tetemes mulasztási és adóbírsággal, valamint késedelmi pótlékkal is sújtja az adóhatóság azokat a magánszemélyeket, akik megítélése szerint üzletszerűen végezték az ingó értékesítést az elmúlt években.

Mint korábban többször megírtuk, a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény 2005 januárjától 2011 végéig hatályos rendelkezése egyértelműen megfogalmazta, mely esetben számít üzletszerűnek az értékesítés, így az interneten keresztül történő eladás is. Eszerint "üzletszerű az átruházás, ha ellenérték fejében történik, és az ügylettel kapcsolatban a magánszemélynek az általános forgalmi adó szabályszerűen bejelentkezett alanyaként adólevonási joga megnyílik." Ebből az következik, hogy az az adózó folytat üzletszerű tevékenységet, akinek van adószáma (nem azonos az adóazonosító jellel!) és nem kért alanyi adómentességet, vagyis levonhatja az áfát - magyarázta lapunknak Angyal József okleveles adószakértő.

A Baranya Megyei Adóigazgatóság egy nemrégiben hozott elmarasztaló határozatában ezzel szemben határozottan leszögezi: "az Szja tv. ténylegesen, fogalom jelleggel nem határozza meg az üzletszerűség fogalmát". A határozat a következő, nehezen értelmezhető mondattal folytatódik: "nem releváns az Szja tv. 2004., 2005. évi törvényszövegére történő hivatkozás, mivel a bevallások utólagos vizsgálata a 2008. és a 2009. adóéveket érintette". Mint említettük, a 2005. január 1-től hatályos törvényszöveg 2011. december 31-ig volt érvényben. Vagyis 2008-ra és 2009-re is ugyanez vonatkozott. A határozat szerint az adóhatóság nem hajlandó alkalmazni az adott időszakban hatályos rendelkezéseket, ráadásul szakmai képtelenséget is állít azzal, hogy egy 2005-2012-ig érvényben lévő jogszabály nem releváns 2008-ban, illetve 2009-ben - szögezi le az adószakértő.

A vizsgálatban érintett magánszemély nem említette fellebbezésében a 2004. évi törvényszöveget. Az adóhatóság hivatkozik rendre-módra a 2008-2010-es adóéveket érintő határozataiban a 2005-től megváltozott szabályok helyett a 2004 végéig érvényben lévőkre. Korábban az szja-törvény csak annyit mondott ki, hogy "...ha az ingó vagyontárgy átruházása rendszeresen vagy üzletszerűen végzett tevékenység (gazdasági tevékenység) keretében történik...az önálló tevékenységre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni." Azt azonban már nem határozta meg, mi számít üzletszerűen végzett tevékenységnek.

A NAVa közfelfogásra hivatkozik a határozataiban, nem hajlandó a 2005-től megváltozott szabályokat alkalmazni. Az adóhatóság egy korábban nem létező rendelkezés alapján úgy foglal állást, hogy üzletszerű az a tevékenység, amelyet akár eseti alkalommal, akár ismétlődően vagy állandó jelleggel végez a magánszemély ellenérték fejében, haszonszerzés céljából. A Baranya Megyei Adóigazgatóság is az ellenőrzés során értékelt körülményekre hivatkozva szögezi le határozatában, hogy az adott tevékenységek esetében egyértelműen megállapítható a rendszeresség, a haszonszerzési célzat, vagyis ennek alapján az adózó üzletszerűen végezte az ingó értékesítést.

Ez a fajta értelmezés azonban csak a 2012. január 1-től hatályos törvénymódosítás után állja meg a helyét. Az idei évtől ugyanis az szja-törvény már egyértelműen kimondja: "gazdasági, vagyis adóköteles tevékenységnek számít az, amit valaki üzletszerűen, illetve tartós vagy rendszeres jelleggel folytat, amennyiben az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi".

Az idei törvénymódosítások értelmezéséről szóló cikkünket ITT OLVASHATOD EL:
Interneten adod el megunt cuccaidat? Te is pórul járhatsz

A hét éven keresztül hatályos szja-rendelkezés valóban óriási kiskaput jelentett a magánszemélyeknek - ismeri el az adószakértő. Az ezt kihasználókat viszont semmiféleképpen nem lehet ezért büntetni - hangsúlyozza Angyal József.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bíróságokban sem bízhatnak az adózók

Sorra hagyják jóvá a bíróságok az adóhatóság határozatait, amelyek a már hatályon kívül helyezett, 2004-es törvényi passzusra támaszkodnak. Nemrégiben a Fővárosi Törvényszék még az Alaptörvényt is belekeverte az üzletszerűség fogalmának meghatározásába. Az ítélet indoklásában az ügyben eljáró bíró Magyarország Alaptörvényének 28. cikkére hivatkozik, amely január 1-től kötelező értelmezési alapelvet ír elő a bíróságok számára.

A 28. cikk szerint "a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak". A bíró ezen elv mentén azt állapította meg, hogy az szja-törvény vonatkozó rendelkezése az adóhatóság értelmezésének elfogadása esetén érheti el a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célját.

Angyal József szerint a bíróság tévesen hivatkozik az Alaptörvény idézett cikkére. Az szja-törvény 2005. január 1. és 2011. december 31. között hatályos rendelkezése ugyanis egyértelműen meghatározza az üzletszerűség fogalmát, kogens szabály, amelyet nem kell értelmezni. Ezt a Pénzcentrum.hu kérdésére Kolláth György alkotmányjogász, címzetes egyetemi docens is megerősítette, s ugyanezt fogalmazta meg Takács Albert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetője is a Klubrádiónak adott nyilatkozatában.

OLVASD EL korábbi írásunkat: Reszkessetek, adózók! Fenyeget az új alkotmány réme

Az említett ügyben érintett magánszemély a Kúriához elküldött felülvizsgálati kérelem mellett alkotmányjogi panaszt is benyújtott. Az Alkotmányjogi panasz keretében az Alkotmánybíróság megvizsgálja, hogy a bírósági ítélet nincs-e ellentétben az Alaptörvény alapjogi rendelkezéseivel.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm