13 °C Budapest

Nem merünk betegszabadságra menni: sokan a kirúgástól félnek

Pénzcentrum
2014. március 2. 11:03

A hazai dolgozók alig fele szokott betegszabadságot kivenni és szinte mindenkivel megesett már, hogy betegen kellett dolgoznia. Harmaduk félti a munkahelyét, 26 százalékuknál pedig nem megoldott a helyettesítés, ezért nem élnek ezzel a lehetőséggel - derül ki a Profession.hu "Munka és egészség" című kutatásából.

A több mint 2400 internetező bevonásával készült kutatásából kiderül, hogy a munkavállalók 57 százaléka soha, harmada pedig maximum egy hétre vett ki betegszabadságot. Minden tizedik válaszadót a táppénz miatti bevétel kiesés kényszeríti, hogy ilyenkor is munkába járjon. Betegen legnagyobb arányban a nők dolgoznak, náluk ez az arány 51, míg a férfiaknál csupán 37 százalék. A megelőzésnél nagyon eltérőek az adatok: a munkavállalók fele úgy gondolja, hogy a munkáltató fokozottan odafigyel erre télen, mégis csak 15 százalékuk küldi haza a beteg dolgozókat.

A válaszadók fele szerint kifejezetten gyakran fordul elő, hogy betegen kell bejárniuk a munkahelyükre. Amikor azonban a munkatársakról van szó, közel ugyanennyi, 43 százalék nem örül a beteg kolléga jelenlétének és inkább hazaküldené.

Leginkább a felső- és középvezetőkre igaz ez a kettősség, hiszen több mint a felük rendszeresen jár ilyenkor is dolgozni, de 58 százalékuk helyteleníti, ha egy munkavállaló teszi ugyanezt.
Annak ellenére, hogy a döntéshozók nem szeretnék, hogy a beosztottjaik betegen dolgozzanak, a munkavállalók állítása szerint negyedüknél nem megoldható a helyettesítés. Egy betegszabadság miatt a fizikai munkát végzők féltik leginkább (49%) az állásukat, míg a vezetőknél ez a szám csak 9 százalék.

"Más ezt úgyse tudja megoldani"

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A megkérdezettek negyede úgy véli, nincs szüksége betegszabadságra, mert akkor is képes ellátni a munkáját, ha nem teljesen egészséges. A közép- és felsővezetők 16 százaléka akkor sem adná át a feladatait, ha erre lenne lehetősége, mert nem bízik meg másban. A kutatás azt is feltárta, hogy a nők sokkal kevésbé gondolják, hogy lenne helyettesük (31%), mint a férfiak (22%).

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm