7 °C Budapest

Nem elég vonzó a fizetés, óriási hiány van buszsofőrökből

2017. április 5. 09:00

A vidéki és a fővárosi regionális cégeknél is kevés az autóbuszvezető. Bőven negyven év felett van az átlagéletkor és a fluktuáció jelentős, több társaságnál is tavaly 10 százalék körül volt - írja a Világgazdaság.

A járművezetői szakmában az utóbbi években országos szinten is fokozódik a létszámhiány, ami az autóbusz-vezetők fluktuációjában is nyomon követhető. Komoly gondot jelent az is, hogy elöregedett a szakma: a BKV autóbusz-vezetőinek átlagéletkora például 46, a Debreceni Közlekedési (DKV) Zrt.-nél 47, a Volánbusznál 46,7 év.

A társaságoknál igyekeznek minél több eszközt bevetni a dolgozók megtartásáért. A DKV-nál például a munkavállalók éves bruttó 250 ezer forintot meghaladó cafeteriajuttatásban részesülnek, e mellett dolgozóiknak és családtagjaiknak szabadjegyet adnak. A járművezetők átlagos havi bruttó bére idén várhatóan 230 ezer, üzemanyag-megtakarítással 245 ezer forint lesz.

A Volánbusz autóbusz-vezetőinek átlagbére tavaly bruttó havi 264 ezer forint volt, teljes munkaidő esetén ehhez még havi bruttó csaknem 41 ezer forint cafeteria társult, és itt is különböző ösztönzőkkel - például törzsgárda-kitüntetéssel, kedvezményes üdülési lehetőséggel, szükség esetén munkásszállással - igyekeznek megtartani munkavállalóikat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem