11 °C Budapest

Nagyot koppanhatnak a magyar dolgozók: béremelésben ne is reménykedjenek

2020. szeptember 18. 15:33

Erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya a K&H kkv bizalmi index legfrissebb adatai lapján. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen vélekednek így. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya, ami már évek óta nem volt jellemző. Összességében a keresetek stagnálása lesz jellemző a következő időszakra, ugyanis a vállalkozások majdnem fele nem változtatna az eddigi béreken. A munkaadók közel fele tervezi, hogy cafeteria juttatást ad dolgozóinak, amelyek közül a legnépszerűbb elem a közlekedés költségének térítése.

A KSH legfrissebb adatai alapján idén májusban 9,4 százalékkal, 398 800 forintra nőtt a bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához képest.

A keresetnövekedés lendülete megtörhet a következő egy évben, ugyanis a K&H kkv bizalmi index eredményei alapján jelentős változás várható az átlagfizetésekben. Az előző negyedévhez képest 28 százalékponttal kevesebben, a hazai cégvezetők 42 százaléka tervezi csak a bérek növelését, és a kkv-k közel fele (45 százalék) nem tervez munkabért érintő változással a következő egy évben. Emellett jelentősen növekedett azok aránya, akik keresetcsökkenésre számítanak, közel minden tizedik kkv (12 százalék) számol ezzel

- foglalta össze az eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A mezőgazdasági cégeknél a leginkább reális a fizetések növelése

A bérezési szándék a cég méretét tekintve, valamint szektoronként is eltérő képet mutat. Legkevésbé a mikrovállalkozások (39 százalék) és a szolgáltatási szektorban (38 százalék) tevékenykedő cégek vélik reálisnak a bérek növelését. Csak a mezőgazdaságban nem esett vissza drasztikusan a fizetésemelést prognosztizálók aránya, a cégek 58 százaléka számol vele.

A dolgozók közlekedésére szívesen költenek a kkv-k

Továbbra is népszerűek a cafeteria juttatások, ugyanis az előző negyedévhez képest 6 százalékponttal nagyobb arányban, a cégek majdnem fele (45 százalék) tervez valamely formájával. A jelenleginél magasabb érték (53 százalék) utoljára a 2019-es cafeteria szabályozás előtt, 2018. negyedik negyedévében fordult elő. A cafeteria elemeket tekintve a munkába járás költségtérítése annak ellenére a legnépszerűbb, hogy 2019-től már jövedelemként adózik: közel minden negyedik cég (22 százalék) alkalmazná ezt a formát a következő egy évben.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az étkezési hozzájárulás SZÉP Kártyán, valamint a SZÉP Kártya szabadidő cafeteria elemek népszerűsége kis mértékben emelkedett az előző negyedévhez képest: az étkezési hozzájárulás 8 százalékról 11 százalékra, a szabadidő és szálláshely alszámla pedig 5 százalékról 7 százalékra. "A SZÉP Kártya népszerűsége tovább nőhet, nagyrészt a kormányzati intézkedések következményeként. Ennek keretében többek között megszüntették a SZÉP Kártya juttatások után fizetendő szociális hozzájárulási adót az év végéig, valamint a versenyszférában 450 ezerről 800 ezer forintra emelték meg a kedvezményes adózással nyújtható SZÉP Kártya juttatás keretösszegét. Arra számítunk, hogy a kedvezmények miatt az év hátralévő részében dinamikusabban növekszik majd a SZÉP Kártyákra feltöltött összeg, melynek kedveltségét a belföldi felhasználási lehetőség tovább növelheti" - tette hozzá Kökény Roland.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm