14 °C Budapest

Nagy bajban a magyar boltok: továbbra sem sikerült emelni az eladók létszámát

2018. szeptember 24. 14:00

Júliusban sem sikerült az eladók létszámát emelni a boltokban, pedig a létszámhiány nem enyhült. Az eladók keresete 15 százalékkal nőtt ugyan, de ez csak a létszám tartásához volt elég. Még jó, hogy a szünidőben jöttek a diákok. És az is lehet, hogy ha bezár egy bolt, onnan nem egy másik boltba mennek dolgozni az eladók, hiszen a boltszám évek óta csökken.

2018 júliusában 218 ezer forint volt a boltos fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete (eladóké, árufeltöltőké, pénztárosoké, raktárosoké), ami az egy évvel korábbinál 15 százalékkal több - írja közleményében a blokkk.com. A boltos kiskereskedelmi forgalom ugyanebben az időszakban közel 7 százalékkal emelkedett ugyan (volumenben, mennyiségben mérve), de hát ez - szűken mérve - éppen hogy csak a fele a növekedési ütemét nézve a béremeléseknek. A boltosoknak tehát megint mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk júliusban is, átlagosan 28 ezer forinttal többet adva az eladóknak.

De ez is kevés volt ahhoz, hogy a létszám bővüljön, pedig az álláshirdetéseknek se szeri, se száma. A legnagyobb élelmiszeres láncok ezer feletti számban hirdetnek álláslehetőséget, és akkor hol vannak még a többiek, az iparcikkes boltokról nem is beszélve. A boltos létszámhiány tízezresre becsülhető továbbra is, még úgy is, hogy az elmúlt időszakban évente több ezer bolt zárt be végleg és az ott dolgozók egy része feltehetően másik boltba ment dolgozni. Vándorolnak persze a boltos dolgozók más irányba is, külföld, más haza szakterület is szívja el a munkaerőt.

A nyári időszak pedig a munkaerőhelyzet oldaláról kritikus időszaka a kereskedelemnek is, hiszen a boltos dolgozók is szívesen mennek nyáron szabadságra (jobbak is mostanság az alkupozícióik ez ügyben is), jönnek-mennek a turisták a boltokba is, a nyaralóhelyeken kinyitottak a csak nyáron ügyködő boltok, tehát kellett a munkáskéz bőven a hőségben is. Ráadásul a nagy nyári hőségben tovább nőtt a boltos forgalom, így volt mit kipakolgatni a polcokra.

A diákmunka hozta a szokásos hasznát, bár a diákmunkaerő hamar megtanulta a piac szabályait, többe került, mint korábban. És a nyugdíjasok viszont nem árasztották el a boltokat, eladóként, pénztárosként, a nyugdíjas szövetkezetek inkább a már egyébként is dolgozó nyugdíjasokat mozgatták meg. Azért 2019-től javulhat munkaerőpiaci oldalról nézve a nyugdíjas foglalkoztatás, a közterhek leépítése miatt (15 százalék szja-val meg lehet úszni).

Létszámmustra

Az elmúlt három esztendőben több mint tízezer bolt zárt be végleg. Könnyen adódik a kérdés, hová mentek az itt dolgozók. Egy részük maradt az ágazatban, de a munkaerő vándorlása sokirányú, és a mérleget nézve (ami a kisboltosoknak keserű pirula) ebből az irányból nem enyhült a munkaerő hiánya a boltos világban. Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy a boltos kiskereskedelem bérszintje alacsonyabb a nemzetgazdasági átlagnál, tehát aki csak a pénzt nézi a hó végi borítékban, tud máshol is válogatni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A politikusok és a szakszervezetek könnyen rávágják általában, hogy több béremelés kell. Van is vita, például minimálbér ügyben, mennyi is legyen 2019-ben. De a bért is ki kell fizetni valamiből, az pedig az árbevétel. Az árbevételnél gyorsabb béremelés pedig - minél hosszabb ideig tart, annál inkább - rontja a hatékonyságot, termelékenységet, mivel - minél kisebb egy bolt, annál inkább - kevesebb pénz marad fejlesztésre.

A boltosok pedig azért is nehéz helyzetben vannak, mert van egy nagyon szigorú ellenőrük. Az árakat kellene nagyobb béremeléshez emelni, az pedig nehéz, mert a vásárlónak az már nagyon nem tetszene. Inkább a sorállást választják, ezt bizonyítja, hogy az olcsóbb, alacsonyabb árszintű boltok tudják jobban növelni piacukat, forgalmukat. Az árak pedig a boltokban nem egyformák.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm