8 °C Budapest

Mutatjuk, mennyit kaszálhatnak a köztévén A Dal új zsűritagjai

2017. december 7. 16:00

Megvan a Dal2018 új zsűrije, a négy tagból kettőt azonban lecserélt a köztévé. Ráadásul a műsorvezetőktől is megváltak. Mutatjuk, mennyit buknak a szélnek eresztett tagok.

Négyfős, hírességekből álló zsűri dönt arról, hogy melyik magyar énekes juthat ki a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválra. A napokban robbant a hír: két új tag érkezik a bírákhoz, méghozzá Zséda és Caramel helyére. Idén Mező Misi, Schell Judit, Both Miklós és Frenreisz Károly értékeli majd az előadókat. A műsor amúgy január 20-án indul a Dunán, hat héten át tart majd, a döntő február 24-én lesz. Tatár Csilla és Harsányi Levente is kimaradnak az idei Dalból, helyettük Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie vezeti majd a műsort.

Tavaly nagy port kavart, hogy nyilvánosságra hozták a zsűritagok fizetését. Akkor Pierrot kapta a legnagyobb gázsit, adásonként 450 ezer forintot. Őt követte Frenreisz Károly és Harsányi Levente műsorvezető nettó 400 ezer forinttal, majd Zséda nettó 350 ezer forintos gázsival. A Napra együttes énekesének, Both Miklósnak fizették a legkevesebbet, 300 ezret adásonként.

Ez azt jelenti, hogy a teljes, hat részből álló műsorért Zséda (hacsak azóta nem emelték meg a gázsiját) legalább 2,1 millió forintot kapott, Harsányi Levente pedig 2,4 millió forintot. És ezek nettó keresetek.

Ezek szerint többet kerestek 6 hét alatt, mint egy átlag magyar egy egész év során. A KSH múlt héten közölt adatai szerint 2016-ban az egy főre jutó éves nettó jövedelem 1 millió 199 ezer forint volt. Egyre nagyobb az aránya a munkajövedelemnek: tavaly a bevételek 70,1 százalékát bérként kapta a lakosság, a társadalmi jövedelmeké pedig a tavalyi 29 százalékról 28,3 százalékra mérséklődött.

Még mindig nagyon sok embert érint a szegénység kockázata, bár csökken az arányuk: a teljes lakosság 25,6 százaléka, 2 millió 465 fő érintett, ami 76 ezer fővel kevesebb, mint tavaly. A teljes lakosságnak a 13,4 százaléka, vagyis 1 millió 293 ezer ember élt tavaly a szegénységi küszöb alatti jövedelemből, tehát 77 680 forintból. Csökkent a munkaszegénység aránya is, a teljes népességnek a 4,9 százalékát érintette csak tavaly, ami 468 ezer főt jelent.

PÉNZRE VAN SZÜKSÉGED?
A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb finanszírozást. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban ezúttal 3 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,90%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank ajánlata (THM 11,73%) sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cofidis, az Erste Bankkonstrukcióját, illetve a Cetelem, és a Budapest Bank személyi kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 16. 14:08
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem