Most akkor sokat vagy keveset keres egy magyar? Így tudhatjuk meg

2018. október 3. 16:30

A KSH minden hónapban közli a magyarországi átlagkeresetek alakulását, sokszor hallani azonban, hogy az átlag helyett a medián számítás sokkal jobban lefedi a valóságos helyzetet. A KSH szerint azonban egy havi gyakoriságú publikáláshoz az átlag közlése a könnyebben alkalmazhatóbb, ráadásul statisztikai értelemben a medián érték és az átlag szembeállítása nem helyes. Mutatjuk, hogyan lábalhatunk ki a látszólagos patthelyzetből.

Mint az köztudott a KSH havi szinten közreadja a mindig nagy érdeklődéssel figyelt átlagkeresetek alakulását Magyarországon. A legutóbbi közlésük szerint például 2018. júliusban a bruttó átlagkereset 326 700 forint volt, 12,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, a nettó kereset pedig 217 300 forint. A kereseti viszonyokat viszont több mutatóval, többek között medián és átlag alapján is lehet jellemezni, ugyanakkor ez két különböző statisztikai mérőszám, bár mindkettő a statisztikai középértékek közé tartozik. A medián érték és az átlag szembeállítása statisztikailag nem helyes, egyik mutató sem jobb a másiknál, mást mutatnak, egymás információtartalmát kiegészítik - hívja fel a figyelmet legújabb közleményében a KSH.

A Statisztikai Hivatal mindezek mellett leírja, azért közli az átlagot és nem pedig a medián értéke, mert a havi gyakoriságú publikáláshoz az adatszolgáltatói terhek szinten tartása mellett a havi intézményi munkaügyi adatgyűjtésből származó adatok használhatók. Ez az adatkör a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél és a megfigyelésbe bevont nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állókra vonatkozik. A megfigyelés nem terjed ki a magyarországi munkavállalók teljes körére. Az átlagkereseti adatokat biztosító adatgyűjtésben a megkérdezett szervezetek a munkavállalók egy-egy csoportjára összesítve jelentik az adott hónapra vonatkozó kifizetett keresettömeget és az adott csoport havi átlagos állományi létszámát. Egy adott csoport (például a teljes munkaidőben alkalmazásban állók) átlagkereseti adata a keresettömeg és az átlagos állományi létszám hányadosaként áll elő. Ebből az adatgyűjtés összesített információi kizárólag átlagkereseti adatok publikálását teszik lehetővé, a keresetek személyi szintű eloszlására, illetve a helyzeti középérték (medián) meghatározására ez az adatforrás tehát nem alkalmas.

A lényeg tehát, hogy önmagában a statisztikai adatok csupán számok, és a minél magasabb fokú tájékozódás érdekében érdemes körültekintően eljárni a számok kutatása közben. Akit például az átlag mellett érdekel, hogy a medián keresetek - 2014-es európai statisztikákból kiindulva - miként alakult Magyarországon, az ide kattintva böngészheti azokat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm