2020. szeptember 27. vasárnap Adalbert
HR Centrum

Mindjárt sírunk: ennyivel csökkent a felsővezetők fizetése a járvány miatt


Habár a legtöbb menedzseri fizetés egymillió forint felett alakult a koronavírus-járvány közepette is, számos felsővezető keresete csökkent az időszakban. Sőt, a költségcsökkentések miatt a leépítési hullám a vezető beosztású munkavállalókat sem kerülte el. A járvány azt is megmutatta, milyen fontos, ha egy vállalat élén határozott és rugalmas vezetők állnak - derült ki egy friss felmérésből.

Az IT-szektorban a vezetők fizetése jellemzően havi bruttó egymillió forint felett kezdődik, de a kereset nagyban függ az adott beosztástól és az iparágtól. Az informatikai igazgatók tipikus keresete 1,85 millió forint, akiktől alig maradnak el a szoftverfejlesztési igazgatók 1,75 millió forinttal - mutatja be a Wyser Salary Guide 2020-as felmérése. A szektorban az elmúlt években olyan jelentős béremelkedés volt tapasztalható, hogy számos pozícióban utolérték az általános felsővezetésben dolgozó munkavállalókat. A vezérigazgatók bruttó fizetése 3,1 millió forint körül alakult, az ügyvezető igazgatók pedig 2,4 milliót vihettek haza.

A pénzügyi szektorban szintén magas maradt a menedzserek keresete. A pénzügyi igazgatók és a kontrolling igazgatók jellemző bére 2 millió forint felett alakult, de a HR igazgatók is csaknem 2 millió forintot vihettek haza. Ezzel szemben a mérnöki területeken dolgozó vezetők, és a marketingmenedzserek 1,5 milliós bruttóval kellett, hogy beérjék.

Habár az egyes területek között jelentős különbségeket láthatunk, ma már kevés az olyan vezetői pozíció, ahol 1 millió forint alatt alakulnának a fizetések

- mondta Rónai Dániel, a Wyser magyarországi vezetője. Hozzátette: a menedzserek fizetését és pozícióját sem hagyta érintetlenül a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkhatás. Számos vállalat döntött úgy ugyanis, hogy a vezetői bérek csökkentésével küszöböli ki azt, hogy munkavállalóinak egy részét el kelljen küldenie.

A felmérés szerint minden második vezetőnek változtak a munkavégzési feltételei. A válaszadók 16%-a arról számolt be, hogy csökkent a fizetése, de a munkaideje nem változott, míg 28% azt mondta, hogy a járvány időszakában a keresete és a munkaideje egyaránt csökkent. A szakértők szerint ebben szerepet játszhat, hogy a menedzserek keresetét nagyban befolyásolja a vállalat teljesítménye, az idei évben viszont a bónuszok osztása valószínűleg számos vállalatnál elmarad a mély recesszió és a visszaeső bevételek miatt. A felmérésből az is kiderült, hogy az elbocsátási hullám a menedzsereket sem kímélte, csaknem 17%-uknak kellett új munkahely után nézni.

"Jellemző intézkedés volt, hogy egy új vezető felvétele helyett a meglévő vezetők kaptak több felelősséget a járvány első hulláma alatt" - mondta Rónai Dániel. "Az a vállalat viszont, amelyik most hajlandó invesztálni és forrást biztosít a munkavállalókra is, növelheti piaci részesedését és megerősödve kerülhet ki a válságból, nem beszélve arról, hogy jelentősen javíthatja a munkavállalók elkötelezettségét is" - tette hozzá.

A vállalatoknak most fel kell készülniük arra, hogy a második hullámban kevesebb kompromisszummal folytathassák a működésüket, mint az első hullám alatt. Adott esetben a dolgozók egy részének át kell tudnia állni otthoni munkavégzésre, habár az első hullámban ezzel kapcsolatban vegyesek voltak a tapasztalatok. Azok a cégek, amelyek némileg hozzá voltak szokva a távmunkához, gyorsabban alkalmazkodtak, de kulcskérdés volt a vezetői hozzáállás és a gyors reakció is

- tette hozzá Rónai. Aki szerint most nagyon fontos, hogy a vezetők rugalmasan reagáljanak a válságra és a munkavégzést érintő változásokra, hogy a kompromisszumok a lehető legkevésbé érintsék a cég bevételteremtő képességét, miközben védjék a dolgozók egészségét.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Kíváncsi vagy, mennyiért vehetsz fel 2 millió forint személyi kölcsönt? Segítünk! Kalkulátorunk szerint 60 hónapos futamidőre jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legjobb ajánlatot, náluk 42 099 forintos törlesztővel számolhatsz; míg az MKB Banknál 43 358 forintos törlesztőt ígér a 10,95%-os THM. Érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H Bank, illetve a Raiffeisen Bank ajánlatát is, náluk a teljes futamidőre tekintve 11,28% és12,84% közötti THM-mel kalkulálhatsz. Ha kíváncsi vagy arra is, mennyit kell visszafizetni összesen a hazai bankoknak, ha 2 millió forintot veszel fel 60 hónapos futamidőre, akkor a kondíciókért és egyéb kedvezményekért kersd fel a Pénzcecntrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Már repkednek a 100 ezres bírságok: könnyen megüthetik a bokájukat a háztulajok
Magyaroszágon évente több ezer köbméternyi illeglis hulladékot rak le a lakosság, melynek elszállítása komoly gondot okoz a hatóságoknak. Kevesen tudják, de akár 100 ezer forintos bírsággal is sújthatja őket a hatóság.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
vezetoi-coaching
2020. 09. 26. 09:16
A motiváció vs demotiváció dialektikája... (avagy a húzd meg - ereszd meg művészete...:-)))

Meg is lepett, meg nem is a demotiválásról írt rövid szösszenet iránt támadt érdeklődés...

legacykft
2020. 09. 25. 09:00
Hányszor csináljátok még, ami nem működik?

Nem sikerült? Meg kell próbálni újra! Logikusnak tűnik, mégsem mindegy, hogy hogyan csináljátok:...

perfekt
2020. 09. 23. 07:46
Fontos változás a tárgyi illetékmentesség szabályaiban

Ajándékozással, illetve örökléssel történt vagyonszerzés esetén az illetékekről szóló 1990....

coachco
2020. 09. 22. 20:36
Szakmai vita? Arra nincs idő. Csapjunk össze, küzdjünk meg egymással!

  Még mindig bízom a világbékében, bár mostanában egyre nehezebb. Azt látom, hogy a srácok...

hrdoktor
2020. 09. 21. 04:59
A túl sok munka egészségügyi kockázatai

Ha túl sokat dolgozunk, testi és mentális egészségünk bánhatja. A rengeteg munka okozta túlhajszoltság...

hrbonbon
2020. 09. 17. 12:01
A vezetők felelőssége - a tervezés fontossága

Mégis megérkezett, amit szerettünk volna elkerülni! Még bőven benne voltunk az első hullámban...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.24-09.30
Országos

Lidl

09.24-09.30
Országos

Auchan

09.24-09.30
Országos

Interspar

09.24-09.30
Országos

Spar

09.24-09.30
Országos

Tesco

09.24-09.30
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó