20 °C Budapest

Milliókat is fizethet az államnak, akinek nincs diplomája

2015. július 15. 17:30

Akik 2012 őszén kezdték el államilag támogatott tanulmányaikat, augusztus végégig kaptak haladékot diplomájuk megszerzésére. Ellenkező esetben vissza kell fizetniük az állami ösztöndíjakat. Az illetékeseket folyamatosan értesítik levélben. Ha valaki nem fizetne, többféle megoldás van arra is.

Ha valaki 2012-ben kezdte az egyetemet, de még nem diplomázott le, vissza kell fizetnie az állami ösztöndíját, kivéve egyes engedményes esetekben - olvasható a hirado.hu-n. Akár milliós összeg is lehet, amit valakinek a nyelvvizsga, vagy a szakdolgozat hiányában be kell fizetnie az államnak. Az érintettekhez folyamatosan érkeznek az értesítő levelek.

De az Oktatási Hivatal szerint van más megoldás is a fizetésen kívül. Ha valaki a nyelvvizsga hiányában nem tud lediplomázni, felmentési kérelmet adhat le, melyben igazolja, hogy épp a nyelvvizsga megszerzésén dolgozik. Így legfeljebb két félév haladékot lehet kapni, a kérelem benyújtásának határideje ez év augusztus 31-e.

Ezen kívül azok is felmentést kaphatnak, akik tartós betegség, baleset, vagy szülés miatt nem tudtak diplomázni. Ezt is kérelmezni kell, a kérelem benyújtásának határideje a határozat (például a betegség kapcsán) kézhezvételétől számított 45 nap. Végül pedig annak sem kell fizetnie, aki vállalja, hogy a képzési időnek megfelelő időtartamot Magyarországon dolgozik.

Diplomamentő program

Pont a hasonló esetek elkerülése érdekében lehet jelentkezni a Diplomamentő programba is. A hazai felsőoktatásban végzett hallgatók 20-22 százaléka a nyelvvizsga hiányában nem kapja meg a záróvizsga után a diplomáját, sokan pedig később sem szerzik meg az oklevelet. Egyelőre ugyan nem sok sikerrel tanulnak a nyelvvizsgáért a fiatalok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Majdnem 8300-an léptek be eddig a Diplomamentő programba, de csak körülbelül 400 embernek sikerült nyelvvizsgát tennie májusig. A képzés ingyenes, de ha valaki önhibájából nem fejezi be, vagy nem tudja megszerezni határidőre a nyelvvizsgát, fizetnie kell. További információ a programról itt érhető el.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem