6 °C Budapest

Milliókat bukott Babos Tímea azzal, hogy kikapott Mexikóban

2018. április 9. 14:30

Babos Tímea kikapott a volt világelső Garbine Muguruzától a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás monterreyi női tenisztorna vasárnapi döntőjében. Mutatjuk, mennyi pénzt kapott így, és mennyit nyert volna, ha legyőzi ellenfelét.

A világranglista 44. helyén álló magyar játékosnak nem sok jót ígért a finálé, a két játékos korábbi négy találkozóját ugyanis rendre a szintén 24 éves spanyol sztár nyerte: 

  • 2011-ben Mestrében 2:6, 7:5, 6:3-ra, 
  • 2016-ban Dohában 6:2, 7:5-re, 
  • Stuttgartban 6:2, 6:2-re, majd 
  • Cincinnatiben 6:4, 6:3-ra győzött. 

A 48 perces első szettben Babos - honlapja szerint - 15-40-ről nyerte első adogatójátékát, majd a következő játékban a világranglistán harmadik Muguruza is két bréklabdát hárított. A hatodik játékban a magyar játékos elnyerte ellenfele adogatását, majd előnyét megőrizve 5:3-nál értékesítette harmadik szettlabdáját. Ez volt az első játszma a tornán, amit a spanyol teniszező elveszített. Az 54 perces második felvonásban a magyar játékos 2:0-ra elhúzott, de Muguruza feljavult, és 54 perc alatt kiegyenlített. A döntő szettben a kétszeres Grand Slam-bajnok ellenfél a hatodik játékban brékelt, majd tartotta a különbséget, s végül 2 óra 21 perc elteltével lezárta a döntőt.

 

A monterreyi torna összdíjazása 250 ezer dollár volt, ebből a nyertes 43 ezer dollárt kapott, a Tennis Temple adatai szerint pedig a döntős (tehát Babos) 21 400 dollárt vihetett haza.

Mai árfolyamon számolva Babos Tímea 5,2 millió forintot teniszezett össze, ha pedig nyert volna, akkor közel 11 millió forintot vihetett volna haza, a különbség majdnem hatmillió forint.

Ahogy korábban megírtuk, a tenisz pénzdíjakat nem lehet fizetésnek tekinteni, hisz ezekből (illetve a sportoló egyéb bevételeiből) kell fedezni a meglehetősen borsos edzés-, utazási és versenyköltségeket is. Ehhez képest sokkal jobban járnak a focisták, akiknek jellemzően minden sporttal kapcsolatos költségét állja a klubjuk. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Babos Tíme a karrierje alatt eddig 4 694 648 dollárt, mai árfolyamon számolva közel 1,2 milliárd forintot nyert már versenyeken a női tenisz szövetség (WTA) honlapja szerint. Babos mostani nyilatkozatában, az MTI szerint hangsúlyozta, örül, hogy nagy meccset játszott a mexikói fináléban.

Ott volt az esély a kezemben, de Muguruza régóta top 10-es játékos, ez most is érződött. Nekem is több ilyen meccset kell játszanom, hogy jobban érezzem a ritmust. Az a nagy különbség a legjobbak és a többi játékos között, hogy azonnal ott volt a nyakamon, amint egy picit esett a játékom színvonala, vagy visszavettem, és nem olyan sebességgel játszottam

- fejtette ki, majd hozzá tette:

El kell hinni, hogy ide tartozom. Szuper lezárása volt a kemény pályás szezonnak!

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm