Mi lesz a korkedvezményes nyugdíj helyett? Ártalmas a három műszak

Pénzcentrum
2012. április 17. 14:35

A három műszakos folyamatos munkarend az egyik a lehetséges ártalmak közül, amelyek fokozottan igénybe veszik az emberi szervezetet - ismerte el Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter hétfői parlamenti felszólalásában. Arról viszont egyelőre nem árult el konkrétumot, milyen ellátás bevezetését tervezi a kormány az év végéig még létező korkedvezményes nyugdíj kiváltására.

Június 30-ig kell kidolgoznia a nemzetgazdasági, illetve a nemzeti erőforrás minisztereknek a kormány korábbi határozata alapján, hogy milyen ellátórendszer váltaná ki 2013. január 1-től a szervezet fokozott igénybevételével járó munkavégzés esetén az év végéig alkalmazható korkedvezményes nyugdíjat. Ehhez foglalkoztatási, munkabiztonsági és munkaegészségügyi szempontokat kell mérlegelni. Egyelőre azonban még teljes homály fedi, milyen intézkedéseket tervez a kormány.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az Országgyűlés hétfői ülésén némi támpontot adott a lehetséges irányokról Harangozó Tamás szocialista képviselő kérdésére adott válaszában. Az MSZP-s honatya felidézett egy korábbi paksi lakossági fórumot, amelyen Kontur Pál, a Fidesz munkás- és alkalmazotti tagozatának vezetője közölte: folyamatban van egy koncepció kidolgozása, amely figyelembe veszi akár az atomiparban, akár a vegyiparban dolgozók veszélyeztetettségét. A fórumon elhangzottakra, valamint az említett kormányhatározatra hivatkozva Harangozó Tamás arra a kérdésre várt választ, mire számíthatnak azok a dolgozók, akik a szervezet fokozott igénybevételével járó munkavégzést folytatnak, és nem lesznek képesek 65 éves korukig ezt a munkát végezni?

A miniszter válaszában leszögezte: a hatályos szabályozás szerint 2012. december 31-éig nem változik a korkedvezményes jogszerzés, és nem csorbulnak a szerzett jogok. A 2012. december 31-éig elért korkedvezményt ugyanis időbeli korlát nélkül érvényesítheti a jogosult. Ezt a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény tartalmazza. E törvény garantálja, hogy aki már jogot szerzett korkedvezményre, az a hatályos nyugdíjkorhatárhoz képest e kedvezmény alapján korábban visszavonulhat. Ebben az esetben a nyugdíjával megegyező összegű ellátást fog kapni.

Nem ingyen jár a korkedvezményes nyugdíj

A korkedvezményre jogosító munkakörben foglalkoztatott dolgozók után a munkáltatóknak jelenleg a bruttó bér 13 százalékának megfelelő mértékű korkedvezmény-biztosítási járulékot kell fizetniük. Ezzel kvázi megvásárolják az alkalmazottaik számára a kedvezményes nyugdíjlehetőséget.

A plusz járulékfizetési kötelezettség 2007 óta van hatályban és 2013. január elsején megszűnik. Az első évben a költségvetés átvállalta a munkáltatóktól ezt a terhet, majd fokozatosan csökkenő mértékű támogatást nyújtott. 2008-ban 3,5, 2009-ben 6,5, 2010-ben 9,75 százalékot kellett a munkaadóknak megfizetniük. Tavaly már teljes egészében a foglalkoztatókat terhelte ez a járulék. A múlt évben nagyjából 20 milliárd forint folyt be belőle a költségvetésbe. Vagyis ha 2013-tól megszűnik ez a járulékforma, akkor ekkora bevétel esik ki a költségvetésből. Összességében azonban a változás nem jelentene ekkora negatív hatást, mivel a korkedvezmény jelentős részben az állami, önkormányzati, főként közösségi közlekedési cégeknél (egyebek között buszvezetők, mozdonyvezetők esetében) jelentkezik, vagyis az állami szféra kiadásaként is megjelenik.

Elavult a munkaköri jegyzéken alapuló korkedvezmény

Réthelyi hangsúlyozta: a korkedvezményes rendszer régóta megérett az átalakításra, ezt az előző kormányok is pontosan tudták, mégsem merték megváltoztatni a jelenlegi rendszert. Éppen a változás hiánya okozza, hogy a vegyiparban és más, három műszakos, folyamatos munkarendben dolgozók nem tudták elérni a korkedvezmény hatálya alá kerülést. A jelenlegi rendszer ugyanis a korkedvezményre jogosító munkaköröket határozza meg és nem az ártalmakat. A három műszak pedig nem munkakör, hanem egy a lehetséges ártalmak közül - ecsetelte a miniszter.

Ha a munkaköröket vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy két azonos elnevezésű munkakör nagyon eltérő munkakörülményeket jelenthet. Ez függ attól is, hogy a munkáltató milyen technológiával dolgozik, milyen egyéni és kollektív védőeszközöket, milyen munkaszervezési megoldásokat alkalmaz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Réthelyi szerint az előző kormány is az azonos munkakörön belül megmutatkozó jelentős különbözőségekre figyelemmel vezette be azt a lehetőséget, miszerint mentesülhet a korkedvezmény-biztosítási járulék megfizetésének kötelezettsége alól az a foglalkoztató, amely bizonyítja, hogy a korkedvezményes munkaköri jegyzékben szereplő munkakörben foglalkoztatottat nem éri olyan ártalom, amely a szervezetre fokozott terhelést jelent. Vagyis felismerték, hogy a munkaköri jegyzéken alapuló korkedvezményes rendszer nem megfelelő. A rendszer további hibája, hogy nem ösztönöz a munkakörülmények javítására, az ártalmak kiszűrésére, sőt, kifejezetten elfedi az egészségkárosító körülményeket, majd az abból eredő egészségromlást a nyugdíjkorhatár előtti visszavonulás lehetőségével kompenzálja - érvelt a miniszter. Úgy véli, ellentmondásos a szabályozás abban amiatt is, hogy aki igénybe vette a korkedvezményes visszavonulás lehetőségét, korhatár előtti ellátásban részesülőként akár ugyanabban az egészségkárosító munkakörben is dolgozhat, gyakran dolgozik is, amelyből visszavonult.

A szaktárcák egyelőre ott tartanak a kormányhatározatban foglaltak végrehajtásában, hogy feltérképezték a rendszer hibáit. "Dolgozunk azon, hogy megfelelő megoldást találjunk egy, elsősorban a munkavállalók egészségvédelmére fókuszáló szabályozás kialakítására. Tisztában vagyunk azzal, hogy egyes foglalkozások esetében léteznek elháríthatatlan ártalmak, erre a javaslatok kidolgozása során figyelemmel leszünk" - ígérte Réthelyi Miklós.

A Pénzcentrum.hu mártavaly szeptemberben is beszámolt a korkedvezményes nyugdíj kiváltására vonatkozó elképzelésekről. A belügy-, a honvédelmi, a nemzetgazdasági, valamint a nemzeti erőforrás minisztériumok közigazgatási államtitkári értekezletének döntése alapján átdolgozott előterjesztés szerint új, munkavédelmi, foglalkoztatáspolitikai szempontú rendszert kell kidolgozni, amely meghatározná, milyen formában lehetne szociális, foglalkoztatási típusú ellátásként fenntartani a korkedvezményt.

A korkedvezményes munkaköri jegyzék az 1960-70-es évek technikai fejlettségét tükrözi, felülvizsgálata soha nem történt meg. Az esetek nagy részében a listára vétel csak az akkori szakszervezetek lobbi erején múlt. Nincs objektív indoklás arra vonatkozóan, hogy miért az adott munkakörök kerültek bele a jegyzékbe. Látható, hogy egyes időszakokban hol volt munkaerőhiány, mely területeket próbáltak korkedvezménnyel vonzóvá tenni a munkavállalók számára.

A szakszervezetek is a munkakörülményekhez kötnék a kedvezményt

A szakszervezetek egyetértenek azzal, hogy meg kell változtatni azokat a szabályokat, amelyek jelenleg meghatározzák, mi minősül egészségre ártalmas munkavégzésnek. Véleményük szerint sem elsősorban a munkakörök, hanem a munkakörülmények alapján kellene veszélyesnek minősíteni a munkavégzést. Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke egyetért a miniszterrel abban a kérdésben, hogy minden három műszakban dolgozó ember szervezete fokozott terhelésnek van kitéve. Az éjszakai munkavégzés ugyanis teljesen ellentétes az ember normális bioritmusával, így hatványozottan amortizálja az egészséget. A folyamatos munkarendben dolgozókat munkakörtől függetlenül kedvezményben kell részesíteni - véli Székely Tamás. A Hangsúlyozza: jelenleg a vegyiparban dolgozóknak csak a töredékrésze jogosult a korkedvezményes nyugdíjra. Egyebek között a gyógyszeripari munkavállalók, vagy például a csiszolópapírokhoz szükséges műkorundgyártók sem tartoznak a veszélyeztetett körbe.

A szakszervezeti vezető kifogásolja, hogy a szaktárca mindezidáig nem kívánta bevonni az érdekképviseleteket a szakmai munkába.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem