9 °C Budapest

Méregdrága toborzás: a gatyájuk is rámegy, mire felvesznek egy új melóst a cégeknek

MTI
2018. november 1. 12:00

Magyarországon a cégek az általuk alkalmazott toborzási módszereket tekintve átlagosan 5738 forintot költenek egy megfelelően képzett és az elvárt tapasztalatokkal rendelkező munkavállaló megtalálására, miközben 2012-ben ez az összeg még csupán 278 forint volt - derül ki egy friss felméréséből.

A munkáltatók 83 százaléka 1 millió forintnál kevesebbet költött idén az új dolgozók felkutatására, a legjellemzőbb hogy 50 és 500 ezer forint közötti költségvetésből gazdálkodnak - derül ki a Profession.hu állásportál felméréséből. A megkérdezettek 82 százalékánál a fő probléma idén a nem megfelelő minőségű jelentkezésekből adódott, azaz amikor a pályázó nem rendelkezett a cég által elvárt végzettséggel vagy szakmai tapasztalattal, 53 százalékuknál pedig az alacsony jelentkező szám volt a gond. 

A magyar cégek több mint fele több dolgozóval kezdte a 2018-as évet, mint a tavalyit, kétharmaduk pedig létszámnövekedéssel számol a következő egy évben. Ezt támasztja alá, hogy a vállalkozások 60 százaléka több csatornán keresztül - állásportál, közösségi média, nyomtatott sajtó, adatbázist építenek a spontán jelentkezésekből - próbál munkaerőt toborozni, és a cégek közel fele többet is költ erre a célra, mint egy évvel korábban. 

A felmérésben részt vevők szerint a szakemberek megtartásánál a piaci elszívó erő, a tőkeerős konkurencia és a bérezés jelenti a legnagyobb kihívást, az idősödő kollégáknál pedig a motiválatlanság. A válaszadók 75 százaléka rendelkezik általánosan alkalmazott bérezési politikával, a munkaerő megtartása érdekében a bérfejlesztés mértéke tavaly átlagosan 9,4 százalék, idén 8,4 százalék volt, jövőre 9,1 százalékot terveznek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem