16 °C Budapest

Méregdrága lett a brit felsőoktatás: inkább ezekbe az országokba mennek a magyar diákok

2021. február 3. 09:03

A brexit miatt a brit egyetemeken már nem jár tandíjkedvezmény, így új célpontokat kerestek a külföldi továbbtanulásban gondolkodó magyar diákok.

Visszaesett a brit egyetemekre felvételiző magyar diákok száma a legfrissebb statisztikák szerint. Szeptembertől csak elvétve lehet majd találni Magyarországról érkezett elsőévest - írja az Eduline. Az ok a brexitre vezethető vissza: az Egyesült Királyság felsőoktatási minisztere júniusban jelentette be, hogy a 2021/2022-es tanévtől az Európai Unió országaiból érkező elsőévesek már nem kapnak tandíjkedvezményt, ráadásul a brit diákhitelt sem vehetik fel.

A magyar hallgatóknak az angliai és a wales-i felsőoktatási intézményekben eddig ugyanazt a kedvezményes tandíjat kellett fizetniük, mint a brit diákoknak - ennek maximális összege az alapszakokon 9000-9250 font, vagyis három és félmillió forint volt. Az Eduline cikke szerint bár a tandíj összege intézményenként és szakonként különböző, az eddigi nemzetközi tandíj (ezt azok a hallgatók fizetik, akik nem britek, és nem is az EU-ból érkeztek) évi 10-26 ezer font, vagyis négy-tízmillió forint között mozgott.

A magyarországi Milestone Institute-nál úgy érzékelik, idén nagyobb az érdeklődés az Egyesült Államok iránt. Míg a tavalyi végzőseiknek hat százaléka jelentkezett amerikai egyetemre, addig idén már minden negyedik diák nekifutott a felvételinek, a jövőre végző évfolyamból pedig a diákok több mint negyven százaléka tervezi, hogy amerikai felsőoktatási intézménybe is felvételizik. Azonban az elsődleges célpont a diákok számára Hollandia lett, de népszerű Dánia és Írország is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem