Mennyit ér egy olimpiai aranyérem Rio de Janeiróban?

2016. február 17. 08:37

Egy 35 év feletti olimpiai bajnok tavaly bruttó 237 700 forintot kapott havonta, az ezüst- és bronzérmesek ennek a 60, illetve 40 százalékát. A londoni játékok után pedig Rióban is 35 millió forintos állami jutalmat ér majd az első hely - értesült a Magyar Nemzet a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB).

2015-ben 488 olimpiai érmes összesen 977,79 millió forintnyi járadékban részesült. Egy olimpiai aranyérem esetén tavaly havi bruttó 237 700 forint járt egy sportolónak, kettő vagy három cím után ez az összeg 285 200, illetve 332 800 forint. Ezen kívül míg egy olimpiai ezüstérem után havi bruttó 142 600 forint járt az előző évben, addig egy bronzért 95 100.

2004-től a magyar nemzeti színekben, egyéni számban vagy csapattagként olimpiai érmes sportolók a 35. életévük betöltését követő hónaptól életük végéig jogosultak az olimpiai járadékra. Ennek mértékét a bérből és fizetésből élők előző évi bruttó átlagkeresete határozza meg. A rendszer nem fog változni, Rióban is 35 millió forintos állami jutalmat ér majd az első hely.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm