13 °C Budapest

Melyik áruházláncnál vannak a legjobb fizetések?

2015. február 13. 14:57

Meglepően magas fizetéseket is hazavihetnek az áruházláncok dolgozói. Például az Aldinál 299 ezer forint a bruttó átlagbér, ugyanakkor a Metrónál már csak 155 ezer.

A cikk megjelenése után a Figyelő az alábbi helyreigazítást közölte:

A Metro Kereskedelmi Kft. 2013-as pénzügyi beszámolója 2013-ban nem a teljes évre, hanem csak az első 9 hónapra vonatkozott. Emiatt a cikkben közölt 2013-as adatok torzak.

"A fenti észrevétel szerint a vonatkozó adatokat az első három negyed év adatai alapján újraszámoltuk. Az egész évre arányosítva a táblázatban feltüntetett adatok az alábbiak szerint alakulnak: az ár-bevétel növekedés 2010 és 2013 között nem -41,5, hanem 28 százalék volt, és 2013-ban 140,6 milliárd a feltüntetett 105,4 helyett. A Metro dolgozói ennek nyomán átlagosan nem 155 ezer forintot kerestek 2013-ban, hanem 207 ezer forintot."


Van olyan kiskereskedelmi lánc, ahol a magyar bruttó átlagfizetésnél jóval többet lehet keresni. A Lidl-nél 244 ezer forint a bruttó átlagkereset, az Aldinál ugyanez 299 ezer forint, míg a Központi Statisztikai Hivatal 2014-re vonatkozó adatai szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagfizetése 234 400 forint volt.

Azonban nem minden lánc dolgozói keresnek ilyen jól. A CBA cégei a Figyelő adatai alapján átlagosan csupán 134 ezer bruttót adtak havonta a 2013-as adatok szerint. A második legkevesebbet a Metro dolgozói kapták, ők 155 ezret vittek haza. Egy évvel korábban még 196 ezer volt az átlag, a társaság nem kívánt nyilatkozni a lapnak a visszaesés okáról.

Másutt sem járnak jól a munkavállalók. Például a korábban Match és Profi üzletek alkalmazottai most jóval kevesebbet kereshetnek. Míg 2011-ben az ezeket üzemeltető Csemege-Match Kereskedelmi Zrt.-nél 220 ezer forint volt az átlagfizetés, ez ma már a Figyelő információi szerint csak 179 ezer forint azokban az üzletekben, amelyeket a központi CBA-társaság, a CBA Kereskedelmi Kft vásárolt meg.

Perel a CBA

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A CBA szerint valótlan adatok jelentek meg a sajtóban a társaság munkavállalóinak béréről, ezért a kereskedelmi lánc, jó hírnevének megsértése miatt bírósági eljárást kezdeményez. A CBA az MTI-vel azt közölte, hogy megalapozatlannak tartja a Figyelő cikkének megállapításait, mivel az annak alapját képező vizsgálat módszertanilag a legalapvetőbb szakmai elvárásoknak sem felel meg, így a megállapításai teljes mértékben megalapozatlanok, ellenőrizhetetlenek, és ebből adódóan téves következtetések levonására alkalmasak a cég szerint.

A vizsgálat nem terjed ki teljes körűen a CBA hálózatához tartozó valamennyi vállalkozás elemzésére, illetve arra sincs tekintettel, hogy az egyes élelmiszer-kereskedelmi láncoknál milyen a megoszlása például a fizikai és szellemi dolgozóknak, illetve hány részmunkaidős és nyugdíjas korú munkavállalót foglalkoztatnak. A vizsgálat továbbá több nagy piaci szereplőt is kihagyott az elemzésből, így ebben a vonatkozásban sem tekinthető teljes körűnek - közölte a CBA.

A lap által vizsgált CBA-s franchise cégek közül a legrosszabbul fizetőnél az átlagbér 102 458 forint volt 2013-ban, amikor a minimálbér 98 ezer forint volt, a legalább középfokúak bérminimuma pedig 114 ezer.

Nem furcsa, hogy ilyen kevés?

A lap egyébként felveti, vajon nem azért ilyen alacsonyak-e a CBA-s dolgozók bérei, mert a bejelentett, adózott fizetésükön túl borítékos kiegészítést is kapnak. Eszerint a rendes jövedelmükön túl feketén juthatnak extra bérhez. Meg is kérdezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), vajon az ő érdeklődésüket felkeltette-e a bérszakadék az egyes kiskereskedelmi láncok alkalmazottainak fizetései között.

A NAV kérdésükre csak általánosságban válaszolt, miszerint fokozott figyelmet fordítanak a feketefoglalkoztatás feltárására. Ezügyben 2014. harmadik negyedév végéig 285 ellenőrzést végeztek. Összehasonlításképp: 590 ezer gazdasági társaság működik Magyarországon.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm