16 °C Budapest

Mély, de rövid válságra számít a munkaerőpiacon a Trenkwalder

2020. március 27. 11:00

A vállalatok fele teljesen beszüntette toborzási tevékenységét, ugyanakkor egyes piaci szegmensekben a korábbi igények növekedésére is találni példát - áll a Trenkwalder munkaerőpiaci áttekintésében. A munkaerő-közvetítő és -kölcsönző társaság várakozásai szerint a most tapasztalható válság mély, de viszonylag rövid (három-hat hónapos) lefutású lesz.

A koronavírus néhány nap leforgása alatt gyökeresen megváltoztatta a munkaerő-toborzási piacot. Az elmúlt egy hét során a Trenkwalder több mint 200 partnercéggel egyeztetett, ezeknek 50 százaléka átmenetileg teljesen felfüggesztette toborzási tevékenységét. E társaságok jelenleg a tömeges elbocsátások elkerülésének lehetőségeit mérik fel, első lépésként főként állásidő bevezetésével vagy szabadságok kiadásával igyekeznek időt nyerni. A megkérdezett cégek 45 százaléka ugyanakkor - legalább bizonyos munkakörökre - továbbra is igényes toborzási támogatást.

Ágazatok szerint logikus módon azokban a szegmensekben érezhető a legnagyobb visszalépés a toborzásban, amelyeket a járványhelyzet a legközvetlenebbül sújt: a nemzetközi fuvarozás és személyszállítás, a szálloda- és vendéglátóipar, rendezvényszervező és turisztikai tevékenységek. Szintén csökkenő toborzási igényt támaszt a klasszikus termelést végző iparvállalatok többsége, különös tekintettel a gépiparra.

Ezzel egyidejűleg néhány területen pótlólagos munkaerőkereslet is mutatkozik: fizikai alkalmazottakra az agrár- és élelmiszeripari szektorban, a belföldi logisztikában (házhozszállítások), a kiskereskedelemben, illetve a gyógyszeripari területen nőtt meg az igény, míg a szellemi területen az ügyfélszolgálati tevékenységek, a pénzügyi szolgáltató központok támogató funkciói, illetve a termeléshez kapcsolódó mérnöki pozíciók kapcsán nőtt meg a kereslet.

Arra számítunk, hogy a jelenlegi válság nem csupán kiváltó okában, hanem ebből fakadóan időbeli lefutásában is jelentősen különbözni fog a legutóbbi, 2008-as válságtól: látunk rá reményt, hogy a munkaerőpiac jelenlegi krízise nem tart tovább hat hónapnál. Azt tapasztaljuk, hogy a partnercégek többsége is egyelőre azt reméli, hogy a válság lefutása kellően gyors lesz ahhoz, hogy nem kényszerülnek tartósan leépíteni termelőkapacitásaikat. Kétségtelen ugyanakkor, hogy számottevő esély mutatkozik egy ennél hosszabb ideig elhúzódó válságra is, ami az egyes szektorokon átnyúló, a koronavírus miatt közvetlenül nem érintett területekre is átterjedő további komoly lavinát indíthat el

- foglalta össze G.Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezetője.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm