21 °C Budapest

Megvan a bizonyíték: ennyit keres egy kezdő sofőr a BKV-nál

2017. július 4. 05:59

Autóbuszsofőr-hiány van Magyarországon, így nem meglepő, hogy még az utazóközönség soraiból is próbál járművezetőket csábítani a Budapesti Közlekedési Vállalat. A cég segít megszerezni a szükséges vizsgákat és engedélyeket, és fizetésben is jelentősen az átlag fölé ígér.

Kevés a buszsofőr Magyarországon, ezzel foglalkoztunk is már többször az elmúlt években. A BKV autóbusz-vezetőinek átlagéletkora 46 év, jelentős a kivándorlás, tavaly nyáron 111 járművezetői pozíció volt betöltetlen.

... nagy és egyre fokozódik a verseny a jól képzett munkaerőért, amely a társaságunkat is jelentős mértékben érinti

-nyilatkozta korábban a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) sajtóosztálya a Pénzcentrumnak.

Valószínűleg továbbra is tart a sofőrhiány, ugyanis az elmúlt napokban szúrta ki a Pénzcentrum, hogy a fővárosi kilences buszon megjelent egy álláshirdetés, melyben buszsofőrök jelentkezését várja a BKV.

forrás: budapesti 9-es busz

A hirdetés szerint elegendő a “C" kategóriás (tehát tehergépjárműre szóló) jogosítvány a jelentkezéshez. Ha ez megvan, akkor a BKV biztosítja, hogy a jelentkező megszerezze az autóbusz-vezetéshez szükséges kategóriájú vezetői engedélyt.

Miután a munkatárs elvégezte a szükséges tanfolyamokat és a vizsgákat is sikeresen letette, a cég legalább 200 ezer forint körüli nettó fizetést ad a kezdő buszsofőröknek.

Ezen kívül az álláshirdetés a következőket ígéri:

  • fizetett munkaviszonyt már a képzés időtartamára,
  • a tanfolyam utánra 1300 forintos alap óradíjat és cafeteriát,
  • ingyenes utazást a BKV járatain két hozzátartozónak, valamint
  • vidéki munkavállalók részére munkásszállást.

Ahhoz, hogy részleteiben is tájékozódni tudjunk az állásról, megkerestük a BKV Társasági Kapcsolatok Irodáját, akik elküldték részünkre az autóbusz-vezetők munkaköri leírását. Eszerint a munkakör betöltéséhez elengedhetetlen:

  • alapfokú végzettség,
  • “D" kategóriás vezetői engedély (ezt ugye segítenek megszerezni),
  • GKI vizsga (ezt szintén),
  • PÁV II vizsga (ezt is), továbbá
  • a BKV-n belül kell megszerezni egy minősítő vizsgát jármű típusismeretből.

Nyelvvizsgát, gyakorlati vagy vezetői tapasztalatot nem igényel a pozíció, így pályakezdők is jelentkezhetnek buszsofőrnek.

A munkaköri leírás tartalmazza továbbá a munkavállaló kötelességeit és jogait is. Ezek között nincs semmilyen meglepő, alapvetően ahhoz kapcsolódnak a feladatok, hogy megfelelően tudja üzemeltetni a buszt és biztonságosan tudja szállítani az utasokat. Aki használ tömegközlekedést Budapesten, annak nem meglepő, hogy a munkavállalói feladatok között fellelhető

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
az első ajtós felszállási rend technológiájában előírt feladatok elvégzése, valamint a vonatkozó vezérigazgatói utasításnak megfelelően a jegyértékesítési feladatok ellátása.

A fizetesek.hu oldal adatai szerint

2016-ban a bruttó átlagfizetés alapfokú végzettséggel rendelkezők számára 149 500 forint volt, mely 99 400 forint nettó fizetésnek felel meg. Ezzel összehasonlítva, a sofőröknek ígért legalább 200 ezer forintos nettó bér jelentősen jobbnak tűnik.

Továbberősíti a gyanút, hogy kritikus a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a Vasárnapi Hírek néhány napja azt közölte: a hármas metró felújításának kezdetéig száz, 2018-ban pedig 250 buszsofőrt kéne felvenni a céghez. Egy új vezérigazgatói utasítás alapján bruttó 100 ezer forint ajánlási díjat fizet a cég minden olyan dolgozónak, aki sikerrel avanzsál be buszvezetőt a vállalathoz.

Amennyiben valaki nem sofőrt, hanem gyakornokot hoz, annak bruttó 80, míg tanuló esetén 40 ezer forint üti a markát.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem