Autóbuszsofőr-hiány van Magyarországon, így nem meglepő, hogy még az utazóközönség soraiból is próbál járművezetőket csábítani a Budapesti Közlekedési Vállalat. A cég segít megszerezni a szükséges vizsgákat és engedélyeket, és fizetésben is jelentősen az átlag fölé ígér.
Kevés a buszsofőr Magyarországon, ezzel foglalkoztunk is már többször az elmúlt években. A BKV autóbusz-vezetőinek átlagéletkora 46 év, jelentős a kivándorlás, tavaly nyáron 111 járművezetői pozíció volt betöltetlen.
-nyilatkozta korábban a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) sajtóosztálya a Pénzcentrumnak.
Valószínűleg továbbra is tart a sofőrhiány, ugyanis az elmúlt napokban szúrta ki a Pénzcentrum, hogy a fővárosi kilences buszon megjelent egy álláshirdetés, melyben buszsofőrök jelentkezését várja a BKV.

A hirdetés szerint elegendő a “C" kategóriás (tehát tehergépjárműre szóló) jogosítvány a jelentkezéshez. Ha ez megvan, akkor a BKV biztosítja, hogy a jelentkező megszerezze az autóbusz-vezetéshez szükséges kategóriájú vezetői engedélyt.
Ezen kívül az álláshirdetés a következőket ígéri:
Ahhoz, hogy részleteiben is tájékozódni tudjunk az állásról, megkerestük a BKV Társasági Kapcsolatok Irodáját, akik elküldték részünkre az autóbusz-vezetők munkaköri leírását. Eszerint a munkakör betöltéséhez elengedhetetlen:
Nyelvvizsgát, gyakorlati vagy vezetői tapasztalatot nem igényel a pozíció, így pályakezdők is jelentkezhetnek buszsofőrnek.
A munkaköri leírás tartalmazza továbbá a munkavállaló kötelességeit és jogait is. Ezek között nincs semmilyen meglepő, alapvetően ahhoz kapcsolódnak a feladatok, hogy megfelelően tudja üzemeltetni a buszt és biztonságosan tudja szállítani az utasokat. Aki használ tömegközlekedést Budapesten, annak nem meglepő, hogy a munkavállalói feladatok között fellelhető
A fizetesek.hu oldal adatai szerint
Továbberősíti a gyanút, hogy kritikus a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a Vasárnapi Hírek néhány napja azt közölte: a hármas metró felújításának kezdetéig száz, 2018-ban pedig 250 buszsofőrt kéne felvenni a céghez. Egy új vezérigazgatói utasítás alapján bruttó 100 ezer forint ajánlási díjat fizet a cég minden olyan dolgozónak, aki sikerrel avanzsál be buszvezetőt a vállalathoz.
Amennyiben valaki nem sofőrt, hanem gyakornokot hoz, annak bruttó 80, míg tanuló esetén 40 ezer forint üti a markát.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szervezetfejlesztőként, teamcoachként és magánemberként is tudjuk, hogy a csapatmunka nem csupa...
Miért lettél vezető? James Bond kényszerített? Nem gondolom! Egy interjún a Megbízó regionális...
Ahogy az minden érintett számára már ismert, szeptember 1-jétől a munkaviszonyban álló dolgozók...
Miért van bennünk jó mélyen bedrótozva a negatív előítéletesség? Hogy többszörösen fáj...
Mintha kicsit felértékelődött volna mostanában a mesék szerepe! A tudatos, vagy csak ösztönösen...
Az angolul általánosságban bullyingnek vagy workplace mobbingnak nevezett munkahelyi pszichoterror...
A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....
![]() |
Öngondoskodás 2020Befektetés, vagyon, megtakarítás |
![]() |
Portfolio Private Health Forum 2020A koronavírus és a magánegészségügy |
![]() |
Budapest Economic Forum 2020A magyar gazdasági csúcstalálkozó |