Megszületett a megállapodás a Hankooknál: ennyi lesz a béremelés

MTI
2019. március 22. 11:32

Megegyezett a béremelésről a Hankook Tire vezetésével a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) csütörtökön este, így véget ért a múlt kedd óta tartó, határozatlan idejű munkabeszüntetés - közölte a szakszervezet az MTI-vel.

Közleményük szerint a Hankook által március elején egyoldalúan kihirdetett béremeléshez is jön még egy 8,5 százalékos emelés, tehát aki a béremelésnél a legrosszabbul járt korábban, az is 18,5 százalékos béremelést kap az év végére az előző év végéhez képest. Az MTI érdeklődésére Székely Tamás, a VDSZ elnöke megerősítette a megállapodás tényét, és annyit közölt, hogy szerdán - a menedzsment magyar tagjainak megkerülésével - sikerült először érdemben tárgyalniuk a cég koreai vezetőivel, és ezt követően tudtak állapodni.

A szakszervezet emlékeztetett arra, hogy a cég - megsértve a sztrájktörvény előírásait - gyakorlatilag nem akart tárgyalni a szakszervezettel, de a tiltakozások és a nemzetközi szolidaritás hatására kénytelenek voltak megbeszéléseket folytatni velük. Hozzátették: a munkabeszüntetésben műszakonként átlagosan a munkavállalók 70 százaléka vett részt. A VDSZ múlt kedden 14 órakor kezdte meg a határozatlan idejű sztrájkot a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában, mert nem tudott megállapodni a cégvezetéssel az alapbéremelés mértékéről, módjáról és más juttatásokról. A szakszervezet korábban kétórás figyelmeztető sztrájkot is tartott.

A Hankook a kétórás munkabeszüntetés után átlagosan 13,6 százalékos béremelést jelentett be. A VDSZ ezt nem fogadta el, mert szerintük a 13,6 százalékos, differenciált béremelés miatt a cégnél már régebben dolgozók körülbelül 10 százalékos, az újonnan belépők pedig mintegy 20 százalékos béremelésben részesültek. Az ehhez hasonló helyzetek elkerülése érdekében kezdeményezték már a tárgyalások elején, hogy a társaság fix, 18 százalékos alapbéremelést hajtson végre. Ezen felül a szakszervezet követelése volt a 13. havi bónusz és a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára az 5 százalékos pótlék bevezetése.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem