2020. július 12. vasárnap Izabella, Dalma
HR Centrum

Megszólalt az államtitkár: jelentős változások jönnek a szakképzésben, döntöttek a jövőről

  • MTI
  • 2020. május 27. szerda 22:06

Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást - közölte Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: a szakképzésben különösen fontos a gyakorlati tudás elsajátítása, és nagy különbségek vannak abban, hogy az egyes szakmákat mennyire lehet hatékonyan tanítani digitális távoktatási formában.

Az intézmények vezetői bírnak megfelelő információkkal arról, hogy miként lehet a lehető legjobban összehangolni a koronavírus-járvány visszaszorításával kapcsolatos intézkedéseket a gyakorlati oktatással

- mondta Schanda Tamás. Hozzátette, a szakképző iskolák esetében az intézmények működésére, tanítási rendjére vonatkozó, az általános iskolákétól és gimnáziumokétól eltérő szabályozás teszi lehetővé a tanév hátralévő részében az elmaradt gyakorlati képzés részleges pótlását, illetve a nyári szakmai gyakorlatok előkészítését és megvalósítását.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a duális képzőhelyek egy része az eddigi helyzetben is tudta folytatni működését, mert meg tudta teremteni a biztonságos munkavégzés feltételeit, így a tanulószerződéssel rendelkező tanulók egy része az egészségvédelmi biztonsági előírások betartásával és biztosításával e cégeknél tudta, tudja teljesíteni a szakmai gyakorlatát.

Ugyanakkor több duális képzőhelyként is működő vállalat a járványügyi helyzetre tekintettel felfüggesztette működését, illetve nem fogad tanulót. A korlátozások általános enyhítése várhatóan javít ezen a helyzeten, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fiatalok megfelelő képzésben részesüljenek, lehetőség szerint a nyári gyakorlatok ne maradjanak el, vagyis ne kelljen ezeket a következő tanévben pótolniuk a tanulóknak

- tette hozzá. Schanda Tamás elmondta, hogy a kormánynak kiemelten fontos a szakképzés. "Az országnak és a gazdaságának jó szakemberekre van szüksége. Ahhoz, hogy továbbra is eredményesek lehessünk, elengedhetetlen a szakképzés átalakítása, ezért ősztől egy megújult rendszerben tanulhatnak a fiatalok. Emellett az oktatók bérét is megemeljük, átlagosan 30 százalékkal, a tanulók pedig jelentős ösztöndíjakhoz juthatnak hozzá" - fejtette ki. "Továbbra is azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Ehhez járul hozzá a szakképzés fejlesztése is" - jelentette ki az államtitkár.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2020. 07. 10. 09:00
6 dolog, ami jól jön a nehéz beszélgetésekhez a csapatban

Vannak azok a beszélgetések egy csapatban, amiktől hidegrázást kapunk. Mert nehéz benne lenni...

perfekt
2020. 07. 10. 08:42
MILYEN OKJ SZÁMÍT A FELVÉTELIN? – VÁLASSZON A KÉPZÉSI KÍNÁLATUNKBÓL!

A ponthatárok kihirdetése után nem minden jelentkező feltétlenül boldog. Ha idén nem jött össze...

ajovomunkahelye
2020. 07. 07. 09:42
Alkalmazkodás a változásokhoz

A koronavírus-járvány iparágtól függetlenül egy dologra biztosan megtanított minden vállalatot:...

vezetoi-coaching
2020. 07. 06. 16:54
Olvasónapló - Nagy Lajos: Budapest Nagykávéház...

Csak ízelítőül, hogy mire számítsunk... 1935. július 3-án késő este a Budapest Nagykávéházban...

hrdoktor
2020. 07. 06. 08:50
Betegségek, amiket a légkondi terjeszthet

A nem megfelelően működtetett klíma többet árt, mint használ: betegségek okozója lehet. De milyen...

jobangel
2020. 06. 30. 15:30
A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk