Mégsem lesz 30 százalékos béremelés az oktatásban? Megkapták a bérajánlatot a tanárok

2020. június 3. 09:55

Megkapták új bérajánlataikat a szakképzésben dolgozók, sokan a közelében sincsenek az ígért 30 százalékos emelésnek.- Az első visszajelzések alapján jó, ha átlagosan 20 százalékos béremelés teljesül a szakképzésben dolgozók körében - mondta a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szakképzésért felelős alelnöke, Gosztonyi Gábor arra a kérdésre, az érdekvédelmi szervezetnek milyen tapasztalatai vannak a kormány által megígért fizetésemelésről.

A szakképző intézmények oktatói, oktatást segítő munkatársai, technikai dolgozói ugyanis május végéig kapták meg új munkaszerződés-tervezetüket, amellyel megszűnik közalkalmazotti jogviszonyuk, és amelyből megtudhatják, mennyi pénzt fognak keresni, miután foglalkoztatásuk július elsejétől a Munka törvénykönyve alá kerül - írja a Népszava.

A kormány korábban átlagosan 30 százalékkal magasabb bért ígért, ami mintegy 34 ezer embert érint, ám az első adatok szerint ez csak keveseknek adatott meg, a legtöbben 10-20 százalék közötti emelést kaptak. Az egyik vidéki szakképzési centrum oktatójának bérét 23 évnyi munka után összesen 10,6 százalékkal emelték meg. A PSZ alelnöke tud olyan intézményvezetőről, aki összesen 5 százalékkal kap majd többet az új rendszerben, mint eddig.

És vannak olyanok is, akiknek egyáltalán nem változott a bére.

Bár azt törvény garantálja, hogy senki sem kereshet kevesebbet mostani fizetésénél, a szakszervezetet mégis kereste egy nevelést-oktatást segítő szakképzési dolgozó, akinek az új munkaszerződésében feltüntetett összeg alacsonyabb jelenlegi bérénél.

A rendszer több tekintetben sem egységes: például van olyan szakképzési centrum, ahol az alapbér mellé járó pótlékokat (mint az osztályfőnöki vagy a munkaközösség-vezetői pótlék) is "alapbéresítették", vagyis a béremelés részeként tüntették fel. Egyes centrumok a bérajánlatokban részletezték, milyen régi-új feladatok várnak a dolgozókra, máshol viszont csak annyit írtak, hogy csak a jogállásváltozást követő 15 napon belül adnak tájékoztatást az adott munkakörbe tartozó feladatokról, a munkaidő beosztásról, a szabadság mértékéről, valamint az alapbéren túli munkabérekről és egyéb juttatásokról.

Vagyis a dolgozóknak úgy kellene aláírniuk új munkaszerződéseiket, hogy több részletet csak később ismerhetnek meg.

A kormány képviselői által sokat emlegetett béralkuról pedig semmit sem tudni: az egyezkedés lehetősége nem jelenik meg egyetlen törvényben és kormányrendeletben sem, és a szakképzési centrumok által kiküldött tájékoztatókban sem említik, hogy a bérajánlatokat lehet-e egy esetleges béralku alapjának tekinteni. Gosztonyi Gábor erre nem lát túl sok esélyt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Amit a kollégák kézhez kaptak, az nem béralku, hanem bérdiktátum

- fogalmazott a PSZ alelnöke. Hasonló tapasztalatai vannak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) is. Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivője elmondta, elindítottak egy felmérést, amelynek eredményeit a hét végére összesíthetik, de az első visszajelzések alapján kijelenthető, hogy nem teljesül az átlagosan 30 százalékos emelés. Hozzátette,

nehezíti az információszerzést, hogy több centrumban titoktartásra kötelezték az oktatókat; azt is megtiltották nekik, hogy a bérajánlatokról egymás között beszéljenek.

Nagy Erzsébet szerint ez abszurd, ugyanis semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy az érintettek megoszthassák egymással a szerződések tartalmát, a megajánlott bért. A PDSZ szerint az viszont jogszabályellenes, hogy egyes centrumokban csak később, a szerződés aláírása után ismerhetnek meg fontos részleteket a dolgozók.

A törvény ugyanis kimondja, hogy legalább harminc nappal az átadás-átvétel előtt a munkáltatónak minden - gazdasági, jogi és szociális - következményt közölnie kell. A szakszervezet az új minősítési, teljesítményértékelési rendszert is problémásnak tartja: az értékelési szempontok az utolsó pillanatig ismeretlenek voltak, nem lehetett rá felkészülni, továbbá nem értékelt olyan szempontokat, amelyeket az eddigi rendszerben elvártak a dolgozóktól. 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem