17 °C Budapest

Megroggyant a családi kassza: ennyiből élnek Gregor Bernadették

2017. május 11. 16:41

Nehéz időszakot él Gregor Bernadett és családja, ugyanis férje elvesztette állását. Tavaly azt nyilatkozta a színésznő, hogy két fizetésből is nehezen jönnek ki, most mégis azt mondta, a történtek ellenére sem tart a jövőtől.

Ismét családfenntartó Gregor Bernadett, ugyanis férje éves színházi szerződését nem hosszabbították meg, tehát csak egy havi biztos fizetésből gazdálkodhatnak. A színésznő elmondása szerint nem fél a jövőtől, volt, amikor egyedülállóként maradt munka nélkül, és két gyermekét is el kellett tartania.

Jó az a tudat, amikor az ember mellett egy olyan társ van, aki a maga részét hozzáteszi a havi kiadásokhoz, de én mindig igyekeztem betonbiztos lábakon állni egyedül is. Engem is rúgtak ki néhány évvel ezelőtt a Pesti Magyar Színházból, amikor ott álltam segítség nélkül. Egyedül, két gyerekkel, ami hatalmas felelősség. Akkor ezt végzetes kudarcként éltem meg, aztán rájöttem, hogy minden befejezésben, még ha nem is úgy akartam, ott van egy új kezdet lehetősége. Attilát sem féltem. Egyébként külsős fellépti díjasként megtarthatja eddigi szerepeit, ami persze nem ugyanaz, mint a havi biztos fizetés"

- mondta a Stroynak Gregor Bernadett.

A színészpár egyébként sosem élt luxusban, tavaly kereskedelmi tévés felkérések kapcsán elmondták, kénytelenek a színház7i státuszuk mellett tévés felkéréseknek is eleget tenni, mivel nekik is vannak sárga csekkjeik, autóhitelük, és a kettejük színházi fizetéséből képtelenség mindezt kifizetni. Most, hogy már csak egy biztos fizetésből gazdálkodhatnak, vélhetően még nehezebbek lesznek a mindennapjaik. Ugyanakkor a színésznő biztos benne, meg fogják tudni oldani a kialakult helyzetet.

Jól tudok spórolni. Sohasem volt bejárónőm, imádok főzni, magam festem a haja, a körmöm. Az összes luxusom, hogy imádom az állatokat. Öt macskával, két kutyussal élünk, viszont velük sétálok, így nem költök konditeremre"

- mondta a lapnak a színésznő.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az említett színházi fizetés pontos összegéről nem beszélt Gregor Bernadett, annyit tudni lehet, hogy elég nagy a szórás a színészfizetések között. Az ismertségtől, a szerepektől és a társulattól is függ, hogy ki mennyit keres. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgált átlagkereseti statisztikája szerint egy segédszínész bruttó 200 ezer forint körül keres, egy színész pedig bruttó 275 ezer forintot kap havonta. Ennyi ma egyébként a magyar átlagbér.

Címlapkép: MTI

NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten

Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem