11 °C Budapest

Meglepő dolog derült ki Köllő Babett és Vasvári Vivien pénzügyeiről

2017. november 11. 16:29

A feleségek luxuskivitelben két sztárja, Köllő Babett és Vasvári Viven szerint a pénz nem boldogít, csupán jó, ha van. Ráadásul szerintük semmivel sem élnek másabb életet, mint egy átlagos ember. 

Én azt gondolom, teljesen mindegy, mennyi pénz van a bankszámládon, a problémák mindenkinél ugyanazok. Azért, mert tehetősebb vagy, még nem mentesülsz a gondoktól, problémáktól

- nyilatkozott Babett a Like magazinnak. Vivi pedig hozzátette:

Az én életem nem másabb, mint egy átlagos emberé. Ugyanúgy nevelem a gyerekemet, elviszem az óvodába, vezetem a három vállalkozásomat, délután elmegyek a kislányomért, hazamegyünk, főzök, mosok, takarítok, vele foglalkozom. Amit elértem, azért igenis tettem, nem az ölembe hullott a siker és a pénz!

Arra a kérdésre pedig, hogy mennyire boldogítja őket a pénz, mindketten szinte ugyanazt válaszolták. Babettet csupán megnyugtatja, míg Vivi biztonságban érzi magát tőle. Sőt Babett szerint túl is van misztifikálva ez az egész téma a gazdagságról, bár azt azért hozzáteszi, hogy 

neki könnyű ezt így mondania, hiszen megveheti azt, amit szeretne, de ennyi. Ennek nincs nagyobb jelentősége.

Vajon igaza van a lányoknak?

... az anyagi jólét stabil, minden szempontból jó minőségű életet biztosító szintje, illetve folyamatos növekedése nem fokozza a szubjektív boldogság- és elégedettségérzetet... sőt sok esetben romlással, emberi és természeti környezetünk élhetőségének hanyatlásával jár együtt

- írja doktori értekezésében a Dr. Takács Dávid, a Budapesti Gazdasági Egyetem docense. 

A kutató a fent említett jelenséget jóléti paradoxonnak hívja. A tudós szerint ugyanis, a szabadidő nem megfelelő eltöltése és az emberek közötti állandó státuszverseny vezet végül odáig, hogy az egyének boldogtalannak érzik magukat. Függetlenül attól, hogy milyen anyagi javak felett rendelkeznek. 

A docens emellett beszámol az úgynevezett taposómalom-hatásról is. Ami azt jelenti, hogy bármilyen nagy volumenű (pozitív vagy negatív) hatások is érik az embert, azok szinte mindig csupán impulzusszerűek és nem hatnak hosszútávon az egyén boldogságérzékelésére. A kutató szerint az egyetlen megoldást ebből az ördögi, boldogtalanságspirálból 

olyan dolgok jelenthetik, amikért az ember megdolgozott, erőfeszítést tett és megszerzése után továbbra is ápolja, gondozza is őket.

És hogy vélekednek az emberek?

A Pénzcentrum korábbi kutatásai nagyjából összhangban vannak, mind a lányok, mind pedig a boldogságkutatás jelenlegi álláspontjával. Ugyanakkor megfigyelhetők érdekes átfedések.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A grafikonról leolvasható, hogy legkevesebben azok vannak, akik szerint a pénz már önmagában is boldogít. Őket nem sokkal előzve vannak azok, akik szerint a pénz egyáltalán nem boldogít. A legtöbben, a válaszadók háromnegyed azonban úgy gondolja, hogy önmagában a pénz nem, azonban az abból vásárolt javak már igenis boldogítnak. 

A Pénzcentrum egy másik szavazására szintén meglepő válaszok érkeztek arról, hogy az olvasók mit is értenek jó élet alatt. A szavazás apropója egy friss angol kutatás volt, amiben a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy mind az alvás, mind pedig a szexuális élet is sokkal meghatározóbb a boldogság terén, mint a pénz. 

A grafikonon jól látszik, hogy a pénzt utcahosszal előzi a biztonságos családi élet, de még a szex is. Sőt az alvás és ezzel együtt a pihenés is rendkívül fontos, legalábbis annyira mindenképp, mint a vagyoni helyzet.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem