12 °C Budapest

Megjöttek a számok: jóval többet adóztunk, mint tavaly

Pénzcentrum
2016. november 4. 08:31

Idén őszig az öt legnagyobb közteherből közel ötszázmilliárd forinttal több érkezett az államkasszába, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában - írja a nemzetgazdasági tárca adataira hivatkozva a Magyar Idők.

Az áfából, a társasági és a jövedéki adóból, a járulékokból és a személyi jövedelemadóból (szja) idén kilenc hónap alatt több mint 8100 milliárd forint folyt be. Összehasonlításképpen emlékeztetnek arra, hogy a tavalyi időszakos bevételi érték 7600 milliárd forint körül alakult.

A legnagyobb, 230 milliárd forintos plusz a társadalombiztosítást megillető befizetéseknél jelentkezett. Kilenc hónap alatt érdemi, 155 milliárdos többletbevétel jelentkezett a társasági adónál is, de az általános forgalmi adóból is majdnem ötvenmilliárddal folyt be több, mint tavaly. 

A személyi jövedelemadónál húszmilliárdos a növekmény, pedig az szja kulcsa idén egy százalékkal kisebb, mint 2015-ben volt. Az alkoholos italok, a dohányáruk és az üzemanyagok után felszámított jövedéki adónál szintén emelkedést mutatnak az időszakos értékek, itt harmincmilliárd a plusz.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem