12 °C Budapest

Megegyeztek: ennyivel nő a közteresek fizetése

MTI
2017. április 13. 19:01

Aláírta a bérmegállapodást a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. és a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000), ennek értelmében a dolgozók április elsejétől átlagosan 6,4 százalékos alapbéremelést kapnak.

A szakszervezet közleménye szerint a havi bruttó 200 ezer forint alatt kereső FKF-dolgozók 8,5 százalékos alapbéremelést kapnak, a 350 ezer és 500 ezer forint közötti bruttó alapbérrel rendelkezők 3 százalékos emelésben részesülnek, az 500 ezer forintos sáv felett pedig nem lesz emelés.

A megállapodás szerint az alkalmazottak január-márciusra vonatkozóan egyszeri kifizetést kapnak, az FKF által tavaly ígért bruttó 70 ezer forintos jutalom mellett pedig sikerült megállapodni bruttó 280 ezer forint jutalom kifizetésében is. Emellett rögzítették azt is, hogy ha a munkáltató 2017-re pluszforrásokhoz jut, akkor haladéktalanul újrakezdi a tárgyalásokat a szakszervezettel.

Király András, az FKF 2800 dolgozója közül 2100-at képviselő HVDSZ 2000 elnöke a közleményben azt írta, épp azok a dolgozók kapnak nagyobb emelést, akik fizikai munkát, kézi, gépi úttisztítást vagy éppen hulladékbegyűjtést végeznek. Ők a munkavállalók felét teszik ki - tette hozzá.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Közölte azt is, hogy a szakszervezet továbbra is tartja magát eredeti követeléséhez, vagyis a három év alatt 30 százalékos béremeléshez, ezért rövidesen folytatni szeretné a tárgyalásokat a munkáltatóval, a tulajdonossal és a tavaly óta működő Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-vel.

A HVDSZ 2000 FKF-nél működő alapszervezete 2016 tavaszán kollektív munkaügyi vita keretében kezdett bértárgyalásokat az FKF Zrt.-vel. Mivel a tárgyalások többször elakadtak, a szakszervezet 2017. február 20-ára sztrájkot tervezett. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azonban elutasította a szakszervezet még elégséges szolgáltatások megállapítását kérő beadványát, így nem volt lehetőség a munkabeszüntetés jogszerű megtartására.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem