12 °C Budapest

Még mindig sehol sincs a pincérek, szakácsok bére: nagyon keresik őket nyugaton

2018. január 15. 20:00

Még mindig jóval a versenyszféra átlaga alatt keresnek a vedéglátásban dolgozó fizikai alkalmazottak. A béremelés őket sem kerülte el tavaly, de rossz hír a hazai vendéglősöknek, hogy továbbra is ezreket keresnek külföldre, tehát nem valószínű, hogy megáll a képzett munkaerő kivándorlása.

2015-ben és 2016-ban jó éveik voltak a vendéglősöknek, hiszen mindkét esztendőben 10 százalék körüli növekedést könyvelhettek el (szaknyelven az úgynevezett kereskedelmi vendéglátásban, a munkahelyi vendéglátással most nem foglalkozunk). De ezek után következett 2017, ami egyrészt egy áfakulcs csökkentéssel indult, 27 százalékról 18 százalékra, amit viszont sok vitával körítettek, hogyan is kell értelmezni a helyben készített és felszolgált étel- és alkoholmentes italféleségek körét, amit helyben el is kell fogyasztani - írja közleményében a blokkk.com.

Például az önkiszolgáló étteremben, ha a vendég helyben evett, ivott, akkor a kisebb, ha ugyanazt elvitte, akkor a nagyobb áfakulcsot kell számolni.

A vendéglőzés azonban 2017-ben az áfakulcs csökkentés ellenére nagyon is döcögősen indult, hiszen januárban-februárban visszaesett a piac 5-7 százalékkal, csak májustól tudott nagyobb lendületet venni. Igaz, ezután már nem volt megállás, hiszen 6-8 százalék között ugrált a havi növekedés mutatója a legutóbb megismert, októberi hónap végéig. Így azzal lehet számolni, hogy 2017 egészét nézve akár egy 50 milliárd forinttal is megugorhatott a vendéglők korábbi éves 800 milliárdos bevétele.

De mennyit lehet keresni?

Ha valakik sokat panaszkodhatnak a munkaerőhiányára, akkor azok a vendéglősök. Az EURES, az uniós foglalkoztatási portálon több mint 13 ezer felszolgálót, pultost keresnek Németországban, több mint 3 ezret Ausztriában, szakácsból ebben a két viszonylatban 11 ezer felett mozog az itt meghirdetett álláshelyek száma. Mindez rányomja bélyegét a magyar vendéglátás helyzetére.

A vendéglőkben dolgozó fizikai alkalmazottak száma 2017-ben 41-42 ezer fő körül hullámzott. Ez az egy évvel korábbi 39-40 ezres átlaghoz képest nem volt egy földindulásszerű megugrás, maradtak még betöltetlen, üres álláshelyek bőven.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A béreken nagyot kellett nyomniuk a vendéglősöknek is. Az eddig megismert legutóbbi (októberi) adatsor szerint a vendéglátásban dolgozó fizikai alkalmazottak átlagkeresete bruttó 162 ezer forint volt (a teljes versenyszféra 225 ezer forintos átlaghoz képest még mindig jócskán elmarad). A szállodásoknál már - magyar viszonylatban - jobb a helyzet némileg, mivel ott a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete megközelítette a 190 ezer forintot. Maradva a vendéglátásban, ez az egy évvel korábbi 137 ezer forinthoz képest azért tekintélyes summa, 18 százalékkal, azaz 25 ezer forinttal több. 

Ezek a keresetek üzlettípusok szerinti átlagok, amiben a szakképzett és a nem szakképzett dolgozók javadalmazása egyaránt benne van, és nyilván akadnak itt is egyéb különbözőségek is. Eltérő a belvárosi elit éttermek és a vidéki kisvendéglők bérszínvonala is feltehetően. Budapesten 165 ezer forint a vendéglátás fizikai dolgozóinak átlagkeresete, Békésben 153, Szolnok megyében 151 ezer forint.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm