5 °C Budapest

Máris elérték céljukat a sztrájkoló fogorvosok? Erről tárgyalnak

MTI
2017. szeptember 4. 12:00

A fogorvosi alapellátás erősítéséről zajlanak tárgyalások a Magyar Orvosi Kamara és a kormány között. A legutóbbi tárgyalás során megállapodás született arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága és a kamara megvizsgálja, hogy milyen közös teendők lehetnek a jövőbeni fogorvosi alapellátás területét érintően. Korábban beszámoltunk róla, hogy a mai napon három napos fogorvos sztrájk kezdődött országszerte.

Idén január elseje óta a jogszabály lehetőséget ad a nem egyetemi utánpótlást szolgáló szakfogorvosi keretszámok meghatározására, valamint a kormány 2017-ben is meghirdette a háziorvosi praxisvásárlási, illetve letelepedési pályázatokat. Az idei évben új feltételek mellett igényelhetők a pályázatok: újdonság, hogy 2017-ben duplájára emelkedik a letelepedésre elnyerhető összeg, illetve az, hogy az idei évtől a fogorvosok is pályázhatnak a praxispályázatokra.

Ezekre a praxispályázatokra a kormány 1 milliárd 250 millió forint keretösszeget biztosít. A pályázatok folyamatosan beadhatók, legkésőbb október 15-ig. A részletes pályázati kiírások a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján érhetők el.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm