6 °C Budapest

Már nem mernek minimálbért fizetni a nagy élelmiszerláncok

MTI
2018. február 15. 08:30

Előbb-utóbb rákényszerülhetnek a nagy élelmiszerláncok, hogy bruttó 200 ezer forint feletti havi fizetést adjanak dolgozóiknak - mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

Csütörtöki számában a lap Karsai Zoltánt idézve arról ír, hogy már senki sem mer minimálbért fizetni, mert ennyiért nem találni munkást. Az ágazatban a szakmai bérminimum 181 ezer forint.

Az Aldi az év elején bejelentette, hogy 15 százalék körüli béremelést adott idén eladóinak, így a kezdő fizetés náluk meghaladja a 270 ezer forintot az országosan egységes bértáblában. A lap által megkérdezett nagy élelmiszerláncok közül a CBA jelezte, hogy a hozzájuk csatlakozó vállalkozások a közelmúltban több alkalommal is emelték a béreket. A Lidlnél Budapesten 268, vidéken 247 ezer forintot keresnek, a Tescónál a decemberben megkötött megállapodás van érvényben, az idei évre meghatározott legalacsonyabb bér 197 ezer forint, amit egyéb juttatások egészítenek ki.

Az Auchannál 247 ezer forint az átlagfizetés. A Sparnál évente nagyjából 100 ezer forintos béren kívüli juttatást kapnak készpénzben, de azt nem tudni, hogy lesz-e béremelés. A Metro 12 helyett 14 havi bért ad, de dolgozói 40-50 százalékának csak a garantált bérminimumot fizeti.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem