6 °C Budapest

Magyarország nyomorfalvai: itt élnek a legszegényebb családok

2018. július 10. 05:36

A KSH adatai szerint 320 ezer forint felett a bruttó átlagfizetés Magyarországon. Alaposabban is górcső alá véve a helyzetet viszont kiderül, hogy a jól kereső kevesek húzzák fel az átlagot. Amennyiben pedig földrajzi bontásban vizsgáljuk a jövedelmi viszonyokat, még aggasztóbb a kép. A legszegényebb magyar településeken élők gyakorlatilag "vegetálnak".

320 ezer forint felett jár az átlagfizetés Magyarországon, egészen pontosan a bruttó átlagkereset 322 400 forint volt a január-április közti időszakban. Ez nettóban havi 214 400 forint, ami a KSH számításai szerint 12,4 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ez már kétség kívül szép summa, ugyanakkor statisztikai átlag lévén rendkívül csalóka. Kereseti tizedek szerinti megoszlás alapján vizsgálva a helyzetet ugyanis továbbra is egyértelmű, hogy a jól kereső kevesek húzzák fel az átlagot, míg

10-ből 6-7 magyar munkavállaló fizetése elmarad a 320 ezres bruttótól.

Mint azt a fenti adat is jól példázza, hatalmas a szórás a béreket illetően Magyarországon. A társadalmi rétegek elszakadását viszont a földrajzi bontás mutatja leginkább. Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) nemrég publikált statisztikáit górcső alá véve ugyanis kiderül, hogy a legszegényebb magyar településeken élők gyakorlatilag "vegetálnak".

A "nyomorfalvakban" hozzávetőlegesen két és félszer kisebb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem, mint a leggazdagabb járásokban. És hiába növekszik a gazdaság évek óta, szociális felzárkóztatásért küzdő magánszervezetektől származó értesüléseink szerint ez főként a tárgyi adományok számán, illetve a pénzügyi felajánlások mértékén látszik. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjának kommunikációs vezetője még tavaly decemberben nyilatkozta a Pénzcentrumnak, hogy a 31, leghátrányosabb besorolással rendelkező kistérségben, ahol jelen vannak, nem tapasztalják a javulást.

Megkülönböztetjük a szegénységet és a nyomort, azt mondjuk, hogy a kettő között minőségi különbség van. Rengeteg nyomorban élő emberrel és családdal találkozunk, a legszegényebb helyekre megyünk el, olyan emberekkel és családokkal dolgozunk sokszor, akiknek nincs a hagyományos értelemben vett jövőképük, akik nem tekintenek a holnapra, nem számít nekik, hogy mi lesz másnap, és ez az anyagi helyzetükre, az életmódjukra, az egész életükre rányomja a bélyegét

- mondta Romhányi Tamás.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szegénység és/vagy társadalmi kirekesztődés szempontjából a gyermekek, a fiatalkorúak, az egyszülős családok, a munkanélküliek és a roma származásúak a legveszélyeztetettebbek. Illetve a statisztikákat látva az is egyértelmű, hogy egy régió életszínvonalát egyértelműen meghatározza az ott élők munkavállalási hajlandósága - már, ha akad egyáltalán munka a régióban, akármilyen.

A legszegényebb államigazgatási járásokban bőven 10 százalék felett van a munkanélküliségi ráta. Sőt, akad olyan járás is, ahol közel 16 százalékos ez a mutató (összehasonlításként, a leggazdagabb államigazgatási járásokban 3 százalék alatt mozog a munkanélküliségi ráta). De nézzük, hol a legkritikusabb a helyzet Magyarországon, illetve mennyiből élnek ott a legszegényebb magyar családok.

10. Ózdi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 600 217 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 310 154 Ft/év/fő

9. Gönci járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 599 193 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 164 690 Ft/év/fő

8. Sarkadi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 589 773 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 229 522 Ft/év/fő

7. Bácsalmási járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 587 157 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 298 950 Ft/év/fő

6. Vásárosnaményi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 576 503 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 269 708 Ft/év/fő

5. Fehérgyarmati járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 574 626 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 203 199 Ft/év/fő

4. Cigándi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 570 245 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 176 519 Ft/év/fő

3. Csengeri járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 566 039 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 209 849 Ft/év/fő

2. Kunhegyesi járás

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 556 521 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 147 596 Ft/év/fő

1. Kisteleki kistérség

  • Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 555 255 Ft/év/fő
  • Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 228 919 Ft/év/fő

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem