Lesz idén munkája a diákoknak? Erre költenék legtöbben, amit megkeresnek

2020. június 2. 14:10

Hagyományosan az érettségi utáni napokban indul meg a tömeges jelentkezés a nyári munkákra a fiatalok részéről, ez idén sem történt másként. Egy a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég vezetője, Tóth Tamara szerint azonban sokkal több a bizonytalanság a diákmunkára jelentkezők részéről, bár az érdeklődés továbbra is nagy - annak ellenére is, hogy a diákmunkából származó bevétel már nem csak a zsebpénzkiegészítést jelenti.

Bár fesztiválszezon idén nem lesz, mégis akad mire gyűjteniük a fiataloknak - legalábbis erre enged következtetni az, hogy az érettségi időszakában idén is ugrásszerűen megnőtt a diákmunka iránti kereslet, mint a megelőző években. A fesztiváljegyek mellett a jogosítvány megszerzése, a telefon és a laptop vásárlás az egyik legnépszerűbb indok, az idősebb, egyetemista generáció pedig az albérletet és kiegészítő tanfolyamokat, nyelvvizsgát finanszíroz. 2020-ban azonban várhatóan megnövekszik a családi kassza finanszírozása is, mint munkavállalási indok.

Persze sok a kérdés is. Lesz-e munka a cégeknél, amikor leépítésektől és csődhírektől hangos a sajtó? Nyugodt szívvel engedhetik-e a szülők a gyerekeiket a munkahelyekre? Előfordulhat-e, hogy azt az időszakos munkát kapja egy diák, ahonnan költségcsökkentés okán éppen a szüleit küldték el?

Az biztos, hogy lesz 2020 nyarán is diákmunka, de két irányból is keletkezik feszültség. A tavalyi év hasonló időszakához képest körülbelül ugyanolyan arányban nőtt a munkára jelentkezők száma, amilyen mértékben a most rendelkezésre álló nyitott pozíciók csökkentek

- jellemzi a helyzetet Tóth Tamara. Korábban a diákmunka tekintetében kedveltek volt a teljes munkaidőben nem betölthető, valamint a szezonális munkák, de a jelen kilátások szerint 2020 nyarára teljesen megváltozik a munkaerőpiac szerkezete. A korábbi éveket jellemző akkut munkaerőhiány eleve csökkent, ráadásul a cégek akár házon belülről is átterelik ezekre a feladatokra a saját állományt - köszönhetően a vírushelyzetnek.

Várható, hogy az egyszerű fizikai munkák esetében és a viszonylag alacsony végzettséget igénylő munkákat idén nem a diákok kapják, mert bőségesen áll rendelkezésre jobb teherbírású felnőtt munkaerő is.

Ez lehet a helyzet a logisztikai központoknál és az élelmiszerüzletek raktáraiban. Nem világos ugyanakkor, hogy a mezőgazdasági munkáknál is ez lesz-e a helyzet.

Itt várhatóan nem csökken a munkamennyiség, ráadásul a korábban alkalmazott külföldi vendégmunkások a járványhelyzet miatt idén kimaradnak a képletből. Kérdés, hogy mernek-e majd bízni a gazdák a fiatalokban, hiszen a korai munkakezdés és a megterhelő műszakok miatt nem éppen a mezőgazdaság a legnépszerűbb terület a diákok között.

El merjem engedni a gyerekemet?

Az idei nyáron joggal merül fel a kérdés a szülőkben, hogy vajon nyugodt szívvel engedhetik-e a gyerekeket diákmunkára a kialakult vírushelyzet miatt. Tóth Tamara szerint nincs ok aggodalomra, ugyanis a munkahelyi biztonság szabályrendszere, a szükséges átalakítások már megvalósultak, a védelem már a napi rutin része.

A diákokra ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a felnőttekre. Ráadásul lesz, ahol könnyebbséget jelent majd, hogy a szezonális munka akár home office-ból is 100%-osan teljesíthető lesz, elsősorban persze szellemi foglalkozásoknál. Kérdés, hogy több hónapnyi otthontanulás után kinek lesz kedve otthonról dolgozni a szünidőben.

Hazabeszélésnek tűnhet, de mi mindenkinek erősen javasoljuk, hogy a gyerek ne az utcáról vállaljon munkát, hanem iskolaszövetkezeten keresztül

- figyelmeztet a Job Force vezetője. Egyrészt nagyobb a jogbiztonság, megbízható helyre megy a fiatal, szerződéssel dolgozik és biztos, hogy nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe a munkáltatóval szemben, mert a közvetítő folyamatosan követi és adminisztrálja ügyeit. A közepes méretű diákszövetkezetnél dolgozó diákok kétharmada fizikai munkát vállal a nyáron.

Tóth Tamara szerint a nyári elhelyezkedést nagyban segíti, ha évközben is aktív a diák, hiszen könnyebben jut be oda, ahol egyébként is felbukkant már évközben. A cég portfóliójában ezért is nem szerepel a hostesskedés és a szórólapozás, ami tipikusan a legrövidebb élettartamú munkavállalás a piacon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Partnereink leginkább kereskedelmi jellegű munkára, operátori munkára, egyszerűbb fizikai munkára, vendéglátásra és irodai munkára keresnek diákokat, és számunkra is ez ad nagyobb biztonságot, ha egyaránt bízhatunk a munkaadóban és a közvetített munkaerőben.

A diákmunka alanyai kétféle típusba sorolhatók. Az első a fix állomány, tagjaival egész évben együtt dolgozunk, az általuk végzett munka jellemzően a kiskereskedelmi értékesítés, ahol a december például a legerősebb hónapok egyike. A másik az a réteg, akik nyári munkát keresnek maguknak.

Ha hívnak, mész, ne válogass!

Jellemző a cégek részéről, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben mindösszesen 2-3 hétre előre terveznek a diákmunkákkal. Ez a korábbi években azokra a nyári munkákra volt csak jellemző, ahol könnyű fizikai munkát végeztek a fiatalok és a meglévő emberállományt egészítették csak ki a munkájukkal, illetve a szabadságok idejére alkalmazott diákok esetében. A mostani bizonytalan helyzet az összes cég tervezési horizontját erre a rövid, 2-3 hetes időszakra csökkentette le.

A szokatlan "munkamenet", a rövid teljesítési idők ebben az időszakban komoly koncentrációt igényelnek mind a munkaadó, mind a közvetítő cégek részéről, de ugyanez elmondható a diákokról is, akiknek folyamatos rendelkezésre-állás módba kell kapcsolniuk idén nyáron.

Amikor van lehetőség, akkor kell munkába állni, tehát a rugalmasság, mint erősség most előnyt jelenthet.

Külön kategóriába esik a klasszikus szakmai gyakorlat, ahol a jelentkezőnek a terület iránti érdeklődés mellett megfelelő kvalitásokkal is rendelkeznie kell az állás sikeres betöltéséhez, és itt nem elsősorban a fizetés, hanem a megszerzett szakmai tapasztalat és iskolai igazolás a fő vonzerő. Ezek a munkák stabilabban tervezhetők, jellemzőjük, hogy hosszabb élettartamúak, általában 4-6 hónapig, de akár egy évig is dolgoznak a diákok ebben a modellben.

A 2020-as nyárnak van még egy húsbavágó kérdése, ez pedig a fizetések alakulása. Bár sokan tartanak attól, hogy ha őket elküldik, akkor diákokat vesznek a helyükre, a diákmunka közvetítő szerint ez nem lesz jellemző.

Messze nem olyan rossz a helyzet, hogy így kelljen ügyeskednie egy foglalkoztatónak, ráadásul nyár végén ezeknek a fiataloknak vissza kell menniük az iskolába. A mi partnereinknél azt tapasztaljuk, hogy nem csökkentek a fizetések, és nincs trükközés a diákoknak kínált bérekkel sem, ez a jelenlegi helyzetben óriási dolog

- mondja Tóth Tamara. Általában elmondható, hogy a diákmunkának a kedvezményes adózás az egyik legfőbb előnye a munkaadók számára, de nem kizárólag ebben rejlik a népszerűsége. A határozott időre szóló megbízásokhoz felnőtteket eleve nem is igazán lehet találni.

A cég vezetője szerint ennek a speciális magyar hozzáállás az oka: a hazai munkaerőpiac szereplői tradicionálisan a határozatlan idejű munkaszerződéseket szeretik, ezt tekintik biztos alapnak az egzisztenciához, míg egy felnőtt munkavállaló a határozott idejű, időszakos megbízást a megbecsülés hiányával azonosítja, és ez a munkáltatói imázst is rontja. A diákok viszont a szezon végén eleve nem várnak folytatást, ez pedig win-win helyzet mindkét fél számára.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem