7 °C Budapest

Lemondott a magyar miniszter, ennyi pénz jár neki

Pénzcentrum
2012. május 6. 08:02

Csaknem 2 millió forint juttatással a zsebében távozik posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Emellett az április végéig a minisztert időarányosan megillető, ki nem adott szabadságnapok megváltása címén is több százezer forintot kell neki kifizetni.

Másfél havi illetményével megegyező összegű juttatásra jogosult Réthelyi Miklós, a posztjáról távozó nemzeti erőforrás miniszter a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerint.

A miniszter alapilletménye a köztisztviselői illetményalap 15,6-szorosa volt, ami 600 600 forint. Erre rakódott még az alapilletmény 50 százalékának megfelelő összegű illetménykiegészítés, vagyis további 300 300 forint. Ehhez jön még a vezetői illetménypótlék, ami az alapilletmény 65 százaléka, 390 390 forint. A miniszter így havonta minimum bruttó 1 291 290 forintot keresett. Ennek a másfélszeresével, vagyis 1 936 500 forinttal távozhat a hivatalából. Ha Réthelyi legalább három évig betöltötte volna a posztot, akkor a törvény szerint kétszer ennyi pénzt kellett volna neki kifizetni.

Az adófizetők zsebébe vágó kérdés, hogy Orbán Viktor miniszterelnök még az idén hajtsa végre a sajtóban megszellőztetett további kormányátalakítási elképzeléseit, ráadásul a lecserélni kívánt miniszterét vagy államtitkárát bírja rá, önként távozzon a posztjáról. Ha ugyanis a miniszter vagy az államtitkár legalább három évig betölti a tisztségét, és azt követően mond le, akkor háromhavi illetményének megfelelő összegű juttatást kell neki kifizetni. Ha viszont a kormánytag nem kíván önként távozni, hanem a miniszterelnök menti fel a tisztségéből, akkor már 6 havi illetményére jogosult a törvény szerint.

A minisztereket és az államtitkárokat minden évben 20 munkanap szabadság illeti meg. Amennyiben Réthelyi Miklós idén még nem volt szabadságon, akkor időarányosan 7 szabadságnapját kell még pénzben megváltani, vagyis megközelítően további 400 ezer forintot kell még részére kifizetni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tárcavezető lépése nem számít meglepőnek, mivel már 2010-ben jelezte, hogy a ciklus félidejében lemond a posztjáról - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője. Hozzátette: a miniszterelnök több más személyi döntést is hozott, a kormányátalakítás újabb lépéseiről akkor tájékoztatják a nyilvánosságot, ha véglegesek lesznek. Réthelyi Miklóst Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára követi a miniszteri székben. A nol.hu csütörtökön - a kormányfő környezetéből származó információra hivatkozva - azt írta, hogy az új tárcavezető első intézkedéseként Emberi Erőforrások Minisztériumának keresztelné át a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem