16 °C Budapest

Lelépne az országból az Omega Kossuth-díjas zenésze: durva ügy áll a háttérben

2019. május 23. 10:33

"Eszünkbe jutott, hogy elköltözzünk Magyarországról" - mondta el klubja ügyei miatt elkeseredve Benkő László a Blikknek.

Az Omega együttes, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenésze azért van elkeseredve, mert tavasszal egymást érték a razziák a Fészek Kulturális Központban, amely szorosan kötődik a billentyűshöz és fiához, Balázshoz. A nyomozók kábítószert kerestek, végezték a dolgukat, amely miatt nem is kárhoztatják őket Benkőék, ám azt sem rejtik véka alá, az állandó kiszállások, ellenőrzések és az azokat követő többtucatnyi eljárás miatt a fellépők és a vendégek is kezdtek elmaradozni, így a vállalkozás komoly bevételkiesést könyvelhet el - írja a lap.

"Nehéz időszakon vagyunk túl, nyilván a rendőrség munkájába nem szólhatunk bele, de furcsa volt ez az ellenőrzés-sorozat..." - magyarázta Benkő fia. 

Több tízmillió forintot invesztáltunk a klubba, úgy tűnik, sosem térül meg

- tette hozzá. Benkő László pedig arról beszélt, folyamatosan törekszenek arra, hogy megerősítsék a hazai zenei életet, de közben mindig falakba ütköznek.

Már az is felmerült bennünk, hogy fogja magát az egész család, aztán elköltözünk külföldre, mondjuk Londonba...

- idézi a lap a legendás, magyar rockzenészt.

(Címlapkép - MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm