18 °C Budapest

Leesik az állad: ennyit keres egy fiatal magyar lány hostessként Budapesten

2019. február 22. 11:30

Ma már a hagyományosnak számító diákmunkákkal is jó lehet keresni: akár 240-250 ezer forint is összejöhet azoknak, akik bírnak állni és nem fáradnak bele az egész napos mosolygásba. A hostesskedés a látszat ellenére nem egyszerű feladat, de nem fizet rosszul.

Az egész régióban tapasztalható munkaerőhiánynak köszönhetően egyre több diáknak van lehetősége tanulás mellett dolgozni, amire nagy szükségük is van, hiszen egyre szűkebb az a réteg, amelynek tagjai nappali tagozatosként csupán a szülei segítségével fenn tudja tartani magát - derült ki a tavalyi év elején megjelent Eurostudent gyorsjelentésből.Ugyanebből a jelentésből az is kiderült, hogy

minden harmadik magyar egyetemista egész évben dolgozik azért, hogy fedezni tudja a kiadásait,

közülük minden második hallgató nyilatkozott úgy, ha nem dolgozna, képtelen lenne tanulni.

Majzik Nándor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetője korábban elmondta a Pénzcentrumnak, hogy a fővárosban és az egyetemi nagyvárosokban kifejezetten könnyen találhatnak maguknak munkát a diákok, főleg egyszerűbb munkákra keresik őket: árufeltöltésre, pénztárosnak, adminisztrációs és adatfeltöltő feladatokra és hostessnek. Arra voltunk kíváncsiak, ez utóbbiak mennyit keresnek óránként, és hogy ezért cserébe mit kell teljesíteniük, milyen elvárásokkal vannak feléjük.

Az egyik legnépszerűbb álláskereső portálon is találhat magának hostess munkát, akinek szüksége van a pénzre és szívesen dolgozna emberekkel. Itt jellemzően havi fizetések vannak megadva, tehát feltehetően teljes munkaidős lehetőségekről van szó: átlagosan

nettó 250 ezer forintot lehet keresni egy hónapban napi 8 órányi munkával.

Egy Facebookon talált hirdetés szerint a budapesti reptéren bruttó 295 ezer alapbér, plusz maximum bruttó 80 ezer forintnyi bónuszt lehet megkeresni egy hónapban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ugyanitt egy másik hirdetésben már részmunkaidőben is el lehet helyezkedni: a munkaidő hétköznap ugyan 10-től 18 óráig tart, ám a hirdetés szerint napi 4 óra tényleges munkavégzésről van szó, ezért cserébe fixen nettó 12 ezer forintot lehet hazavinni a nap végén bónusz nélkül. Ez 3 ezer forintos órabért jelent. Ha valaki ezt teljes állásban csinálná (nem tudjuk, hogy van-e rá lehetőség), akkor 240 ezer forintot keresne napi 4 óra munkával.

Egy általunk megkérdezett konferenciaszervező elmondta, hogy általában ügynökségen keresztül alkalmazzák a rendezvényre a nappali hostesseket, akiknek 7 órakor kezdődik a munkaidejük, feladatuk a reggeli regisztráció, ami akár órákon keresztük is tarthat. A nap hátralévő részében, jellemzően délután 5-ig, 6-ig pedig az a feladatuk, hogy a megfelelő termekbe irányítsák a résztvevőket, leültessék őket, a mikrofonokat adják körbe. Ők ezért 2200-2300 forintot fizetnek óránként és személyenként, hogy pontosan ebből a lányok mennyit kapnak meg, nem tudják biztosan. Iparági információk szerit 1300-1500 forintot óránként. Napi 10 óra munkával tehát 13 ezer és 15 ezer forint között lehet keresni nappal. Hiszen éjszakai hostesskedésre is van lehetőség, amivel jellemzően többet is lehet keresni óránként, bár 10 órát dolgozni éjszaka ritkán kell.

Egy éppen most a Hungexpo területén zajló eseményen is megszólaltattunk hostesseket, akik egy autóipari vállalat megbízásából vannak kint. Feladatuk az érdeklődők megszólítása és adatainak a felvétele. Őket 1800 és 3000 forint közötti összegért számlázzák, a munka jellegétől függően és attól, beszélnek-e nyelveket. Ebből az összegből 1000-1500 forintot kapnak meg óránként a nap végén.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem