13 °C Budapest

Leesik az állad: ennyiért hakniznak Kordáék és Csepregi Éva

2017. december 4. 14:30

Irigylésre méltó összegeket keresnek a hazai sztárok egy-egy fellépéssel. Kiderült, ki, mennyiért hajlandó szórakoztatni a közönséget.


Közelednek az ünnepek, ezzel együtt a hazai zenészek naptára is megtelik: itt a céges bulik időszaka, sokan adnak nagyobb, évzáró koncertet is, de van, aki a különböző karácsonyi vásárokon is fellép. A Bors kíváncsi volt, mennyit keresnek a hazai énekesek egy-egy fellépés során.

A lap megkereste Csepregi Évát, aki elárulta, minimum 350 ezer forintot kér a koncertért, de a körülményektől függően ez az összeg nőhet. 

Nem mindegy, hogy egy fesztiválon vagy egy klubban kell fellépni, és természetesen az is fontos tényező, hogy milyen időszakban és melyik városban. A rendezvény jellegét is figyelembe kell venni, mert más az ár, ha egy koncertről van szó vagy egy ki­sebb fellépésről

- nyilatkozta a Borsnak a Neoton énekesnője, akinek egyébként decemberben összesen 13 fellépése lesz.

Lehet, hogy többet érünk, de 400 ezer Ft+áfa az az összeg, amit bárhol alkudozás nélkül, boldogan kifizetnek nekünk. Ez egy minimum ötvenperces, fél-playback fellépést jelent, ami a technikus, a sofőr, Klárika és az én honoráriumomat tartalmazza

 - mondta ezt már Korda György.

Egy este alatt megkeresik mások havi fizetését

Panaszra tehát a hazai énekeseknek nincs sok okuk. Korda Györgynek, Balázs Klárinak és Csepregi Évának még akkor is százezrek maradnak a szebében egy-egy fellépés után, miután kifizették a sofőrt vagy a technikust.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
JÓL JÖNNE 300 EZER FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 300 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 13,81%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cofidis, a Budapest Bank, illetve a Provident gyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Ráadásul a sztároknak általában havonta több fellépésük is van, míg egy átlagember havonta egyszer kap fizetést. Nem kérdés, hogy az ismertebb hazai énekesek a magyar átlagfizetés többszörösét keresik meg havonta: 2017 szeptemberében a bruttó átlagkereset 292 900 forint volt, nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 194 800 forint volt.

Címlapkép: Koszticsák Szilárd / MTI

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem