12 °C Budapest

Leépítik a közmunkaprogramot: mi lesz így a melósokkal?

2018. június 28. 13:02

A Belügyminisztérium adatai szerint 2016-ban 223 ezer ember dolgozott közmunkásként, míg 2018 első négy hónapjában már csak 150 ezer fő. Ez 33 százalékos létszámleépítést jelent, azaz több, mint 73 ezer munkást - írja elemzésében a Policy Agenda.

A kormány még tavaly bejelentette, hogy jelentősen le akarja építeni a közmunkarendszert, és távlati céljuk szerint 150 ezer főt kívánnak foglalkoztatni.  A Belügyminisztérium adatai szerint 2016-ban 223 ezer ember dolgozott közmunkásként, míg 2018 első négy hónapjában már csak 150 ezer fő. Ez 33 százalékos létszámleépítést jelent, azaz több, mint 73 ezer munkást. A Policy Agenda elemzése szerint a 73 ezer fős létszámcsökkenésből 41 ezer főt a falvakban élők, 24 ezer főt a nem megyei jogú városokban élők jelentik, míg a fővárosban és a megyei jogú városokban élők 8 ezer főt "adtak" hozzá a létszámleépítéshez.

A közmunkások számát tekintve a létszámleépítés egyenlőtlen volt. A legnagyobb "veszteséget" szenvedő három megye (Hajdú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) 27 ezer közmunkással kevesebbet tudott foglalkoztatni, míg a lista másik végén lévő megyék (Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom) 3 ezer főt. Természetesen a keleti megyékben korábban is több közmunkás volt, ezért arányaiban ez is jellemzi a helyzetet.

Az is kitűnik az adatokból, hogy a közmunkások létszámcsökkenését kompenzálta a munkaerőpiac. Azaz a foglalkoztatottak számának változásában nem látszik a közmunkások leépítése. Nyilván nem lehet azt mondani, hogy azok az emberek helyezkedtek el a "normál" munkaerőpiacon, akik korábban közfoglalkoztatottak voltak, de létszámukat tekintve statisztikai értelemben mindenképpen bekerültek legalább ugyanennyien a munka világába. Egyedül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lóg ki valamelyest, ahol 10 ezer emberrel kevesebbnek jutott közmunka 2018 első négy hónapjában, mint 2016-ban, ugyanakkor a foglalkoztatotti létszám is csökkent, majdnem 1000 fővel.

2016-ban 977 település volt (az összes település 31 százaléka) olyan, ahol a munkavállalási korú népesség legalább 10 százaléka közmunkásként dolgozott. Ez a szám 2018-ra 585 településre csökkent (19 százalékára az összes településnek). Ezeket a településeket nevezzük közmunkával fertőzött településeknek, hiszen a munkaerőpiacukat alapvetően meghatározza ez a foglalkoztatási forma - olvasható az elemzésben, amely hangsúlyozza, a foglalkoztatottak számát tekintve nagyon rosszul érintette a nehezebb helyzetben lévő területeket a közmunkások számának csökkentése. Megjegyzik ugyanakkor, hogy a munkaerőhiány miatti kereslet a közmunkások egy részét felszippantotta. Egyértelmű azonban, hogy lettek olyanok, akiket az "árokszélén" hagyott a rendszer. A közmunkarendszer továbbra is a falvak munkavállalói számára jelent egy arányait tekintve jelentősebb segítséget. Sajnos ez azt eredményezi, hogy a falvakban becsléseink szerint 1000 foglalkoztatottból 72 ember csak közmunkásként tud dolgozni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép: Koszticsák Szilárd/MTI

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm