13 °C Budapest

Leállás jöhet egy országos élelmiszer-láncnál: fellángolt a bérvita

2018. június 19. 19:00

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete felmondja a Metró Kereskedelmi Kft.-vel kötött 2017. decemberi bérmegállapodást, mivel szerintük olyan folyamatok indultak be a kereskedelmi szektorban, ami eltüntette a dolgozók eddig meglévő bérigényét. Már azt szondázzák, hányan vennének részt egy esetleges nyomásgyakorló megmozdulásban.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) még 2017. novemberében kezdett tárgyalásokat a Metro Kereskedelmi Kft. vezetőivel a munkavállalók bérével kapcsolatosan. Az egyeztetések során, miután a szakszervezet megalakította a sztrájkbizottságot és ki is tűzte a nyomásgyakorló akció időpontját, a vállalat vezetése elfogadta a KASZ érveit, és belátta, hogy szükség van a Metro bérezési rendszerének felülvizsgálatára. Ezt követően született egy megállapodás, amely a január elsejétől érvényes béreken kívül konkrét folyamatokat és határidőket tartalmazott egy új bértábla kialakítására vonatkozóan - írja közleményében a KASZ.

A felek abban is megállapodtak, hogy amennyiben a munkaerőpiaci folyamatok szükségessé teszik, akár év közben is felülvizsgálják a munkavállalói béreket. A megállapodásban foglalt folyamatokat a felek március végéig elvégezték és kidolgozták a jövőbeni bérezés alapelveit. A KASZ örömét fejezte ki, hogy a közös munka eredményeként az idei évben a Metro áruházaiban is bevezetésre kerül egy olyan bértábla, amely egységessé teszi a vállalati bérpolitikát valamennyi hazai áruházra vonatkozóan. A cég azonban nem adott konkért információt azzal kapcsolatban, hogy erre mikor kerül sor - áll a szakszervezet közleményében.

Áprilisban a szakszervezet újabb egyeztetést kezdeményezett, mert álláspontja szerint a Metro áruházak munkavállalói az elmúlt hónapok bérpiaci változásainak köszönhetően elveszítették korábban meglévő előnyüket a munkabérek tekintetében.

Az egyeztetések során a szakszervezet képviselői hivatkoztak a bérmegállapodás korábban már említett, és a Metro Kereskedelmi Kft. által is elfogadott pontjára, amely a munkaerőpiaci helyzet változására történő reagálást tartalmazta.

A szakszervezet anonimizált elemzést készített a kereskedelmi munkaerőpiac állapotáról, konkrétan meghatározva a Metro helyezését a szakszervezet által vezetett bérpiaci rangsorban. Ez a helyezés - a KASZ közlemény szerint -  láthatóan megdöbbentette a vállalat vezetőit, akik 30 nap gondolkodási időt kértek, majd 2018. június 12-én ismertették béremelési stratégiájukat a szakszervezet képviselőivel. Az általuk ismertetett tervekben július 1., október 1., és január 1-jei dátumok szerepelnek a bérrendezés sarokpontjaiként. A vállalat kommunikációja szerint a harmadik lépcső időpontjára minden munkavállaló érintett lesz a béremelésben - tájékoztat a KASZ.

A szakszervezet képviselői az egyeztetésen jelezték a munkáltató felé, hogy a munkavállalók jelzései alapján későnek tartják a bérek január 1-jével történő általános emelését. A szakszervezet képviselői a tárgyalások során készítettek egy reprezentatív felmérést a helyi munkavállalók körében, amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek több mint 21 százaléka el fogja hagyni a vállalatot, ha a bérhelyzet nem rendeződik, további 33 százlalék pedig biztosan elgondolkodik a váltáson.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezen tények ismeretében a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Metro alapszervezete nem fogadta el a vállalat béremelésre vonatkozó terveit. A megállapodás értelmében a vállalat vezetésének a múlt héten kellett volna tájékoztatniuk a munkavállalókat a bevezetés három időpontjáról, majd ezt követően július 1-jén az egyes időpontokban bekövetkező konkrét változásokról. A szakszervezet tudomása szerint a múlt hétre ígért kommunikáció nem történt meg. Ennek ellenére a KASZ meg kívánja adni a lehetőséget a vállalat képviselőinek, hogy július 1-jén ők tájékoztassák a dolgozóikat a terveikről, majd ezt követően meghallgatva a munkavállalói véleményeket, dönt a további lépésekről.

A reprezentatív felmérésben szerepelt olyan kérdés is, amelyben az esetleges nyomásgyakorlásban való részvételről kérdezték a munkavállalókat. A részvételi szándékot jelző munkavállalók aránya meghaladta a 82 százalékot.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a szükséges jogi határidők betartásával az elkövetkező napokban fel fogja mondani a vállalattal 2017 decemberében kötött bérmegállapodást. Erre a lépésre azért van szükség, hogy ha nyomásgyakorló eszköz alkalmazására kerülne sor, akkor maximális védelmet tudjon biztosítani a tagságának.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem