13 °C Budapest

Lasszóval fogják az embereket: rekordot dönt az álláshirdetések száma

2017. július 17. 18:05

Már a kezdő szakmunkásokat is lasszóval kell fogni, a legtöbb esetben pedig a többéves munkatapasztalat sem feltétlenül kritérium a jelentkezések elbírálásánál - derül ki a Profession.hu második negyedéves jelentéséből.

Soha nem adtak fel még ennyi álláshirdetést a Profession.hu-n a munkaadók: az elmúlt három hónapban havonta átlagosan közel 4000 cég hirdetett online, és 45 000 új regisztrálóból több mint 24 000-en fel is töltötték az önéletrajzukat a profession.hu rendszerébe. Mindkét esetben közel ötödével nőttek a számok 2016 második negyedévéhez képest.

A feladott hirdetések számát tekintve az idei május +22 százalékkal erősebb volt, mint a tavalyi, ami összefüggésbe hozható az egyre súlyosabb szezonális vendéglátó-ipari munkaerőigénnyel és a szakmunkás munkaerőhiánnyal. Jó hír azonban, hogy az egy hirdetésre jutó jelentkezések száma továbbra is magasnak számít a nemzetközi mezőnyben.

Szakmunkásokra van a legnagyobb szükség

A legtöbb hirdető a szakmunka (21%), a fizikai, segéd, betanított munka (13%), valamint értékesítés, kereskedelem (8%) kategóriájában keres munkavállalókat.

Az élénkülő építőipari beruházásoknak és a külföldre költözött munkaerőnek köszönhetően az elmúlt három hónapban 61 százalékkal több betanított munkást kerestek a munkáltatók, mint tavaly ilyenkor.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legnagyobb munkaerőhiány a bolti eladókból, fizikai és betanított munkásokból, valamint programozókból van.

Szintén a munkaerőhiányra utal, hogy csökkennek a jelentkezők irányában támasztott elvárások: a meghirdetett pozíciók 65.5 százalékban elegendő a közép, vagy alapfokú végzettség. Az állások több mint háromnegyedénél egyáltalán nem elvárás a tapasztalat, illetve 1-3 év hasonló munkakörben betöltött idővel is beérik a munkáltatók. Ennek többnyire megfelel a jelentkezők tanulmányi és szakmai háttere is: az online álláskeresők 67,3 százaléka középfokú, 8,23 százalékuk pedig alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, többségüknek 3 évnél kevesebb munkatapasztalata van.

Az értékesítési és az irodai munkák a legvonzóbbak

A legtöbb jelentkezés az értékesítés, kereskedelem kategóriába tartozó állásokra érkezett, ezen belül még mindig a területi képviselői munkák a legnépszerűbbek. A második legtöbben az adminisztrációs, asszisztensi irodai munkákat keresik, ezek után következnek csak a szakmunkának számító bolti eladó, pénztáros pozíciókra, vagy a fizikai, segéd, betanított munkás pozíciók iránt érdeklődők, ami megint csak a fehér- és kékgalléros munkák iránti kereslet-kínálat távolodásából adódó problémát erősíti.

Továbbra is Budapestre koncentrálódik a munkaerőpiac nagy része

Területi szórás alapján a munkavégzés helye a legtöbb állás esetében még mindig a főváros (55%), illetve Pest megye (14,7%). A legkeresettebb munkavállalók a fővárosban is a bolti eladók, a betanított munkások, illetve idén a harmadik helyre szorultak, de még mindig az élmezőnyben szerepelnek a programozó fejlesztők.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem