16 °C Budapest

Lassan ételre sincs pénze az RTL sztárjának: munkát keres

Pénzcentrum
2015. június 7. 18:03

A Való Világ egykori sztárja, Baukó Éva mára eljutott oda, hogy a végső megtakarításait éli fel, így muszáj záros határidőn belül munkához jutnia. Mire kell figyelni mindenkinek, aki munkát keres?

Baukó Évának lassan filléres gondjai lesznek. Hónapok óta nem kap fizetést, mert egyik tévécsatorna sem tart igényt a munkájára.

Nem túl rózsás a hangulatom mostanában, mert sajnos nincs most melóm. Csomó új műsor indul ősszel az RTL Klubon, most nem azért, de egy szerkesztői munka jól jött volna. A párkereső műsorban például simán el tudtam volna képzelni magamat. De hát a média az sajnos olyan biznisz, hogy egyszer fent, egyszer lent

- magyarázta lehangoltan Éva, pedig pár hónapja még folyamatosan képernyőn volt hol az egyik, hol a másik nagy csatornánál - írja a Bors.

Dolgoztam én már szerkesztőként. Éden Barbit, az Éden Hotel győztesét én mutattam be a TV2 egyik producerének. A párkereső műsorba is beajánlottam egy barátnőmet szereplőnek. Érdekes módon az én castingoltjaim mindenhova bekerülnek, tehát nem lehetek olyan rossz benne, valamit érthetek a háttérmunkákhoz is. Bármennyire is szeretnék a tévében dolgozni, mégsem lehet életcél arra várni, mikor keresnek meg egy ajánlattal. Lassan egy olyan tanfolyam vagy munka után kell néznem, amiből meg tudok élni

 - fakadt ki Éva.

Nyomasztó érzés ebben a bizonytalanságban élni. Az a szerencsém, hogy van némi félretett pénzem, vagyis a tartalékomat élem fel éppen. Sosem éltem nagy lábon, de minden pénz elfogy egyszer. Viszont azt egyáltalán nem akarom megvárni

 - tette hozzá elszántan.

A munka megtalálásához azonban nem árt tudni, hogyan kell felkészülni egy állásinterjúra.

Mit kerüljünk az állásinterjún?

Mint bármilyen ismerkedési szituációban, úgy egy állásinterjún is iszonyú fontos az első benyomás. Határozott, magabiztos-e a fellépésed, milyen a tartásod, a kézfogásod. Hogyan beszélsz, jól megértik-e amit mondasz. De ezek mellett a feltett interjúkérdésekre adott válaszaid is nagyon fontosak. Gondolj bele, lehet, hogy te vagy a harminckilencedik, akit az adott hr-es vagy munkaadó meghallgat a héten, és az ötezredik, akit életében meghallgatott. Ezért gyorsan átlát a szitán (arról nem is beszélve, hogy halálra untatod), úgyhogy ezekkel a mondatokkal inkább ne is próbálkozz:

Kattints! 5 jó tanács pályakezdőknek az igazi profiktól

1. Csapatjátékos vagyok.

Helyette: legyél konkrétabb, mondd el, milyen tapasztalataid vannak ezen a téren, milyen helyzetekben álltál helyt egy csapat tagjaként. Például az előző munkahelyemen / az egyetemen én voltam a felelőse ennek a csoportfeladatnak.

2. Én vagyok a legjobb erre az állásra.

Helyette: hagyd, hogy erre ők maguk jöjjenek rá. Olyan tulajdonságaidat domborítsd ki, amelyek illusztrálják, miért lennél te a legjobb ehhez a feladathoz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

3. Nyitott vagyok mindenre.

Azért nem ajánlott egy ilyen mondatot bedobni, mert azt mutatja, mennyire kétségbeesett vagy. Ez "rontja az értékedet", azt látják majd, bármit elvállalsz, csak legyen munkád. Még a bértárgyalásokon is rosszabb ajánlatot kaphatsz, ha végül melletted döntenek.

4. Maximalista vagyok.

Ettől úgy tűnsz majd, mintha nem mondanál igazat. Helyette: inkább áruld el, mik a gyengeségeid, és hogy hogyan tudnál fejlődni ezekben.

5. Munkamániás vagyok.

Az nagyon jó hír, hogy élvezed a munkád, de azt is el tudod dönteni, melyik feladat a legfontosabb? Mivel érdemes kezdeni, és mit kell a végére hagyni? Melyik munkafolyamat az, ami nem várhat?

6. Nagyon jó vezetői képességeim vannak.

Helyette: mondd el, milyen vezetői tapasztalataid vannak, miben kamatoztattad eddig ezt a tudásodat. Arra figyelj, hogy olyat mondj, ami illik ahhoz a pozícióhoz, amire épp pályázol.

7. Nem becsültek meg az előző munkahelyemen.

Ez nagyon úgy tűnik, mintha csak el akarnád tussolni, miért is hagytad ott a legutolsó állásodat.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm