8 °C Budapest

Kosz, por és segély: mutatjuk Gáspár Bea kiábrándító hétköznapjait

2017. július 19. 17:00

Sok mindent lehetett mostanában olvasni Gáspár Győzikéről, ám újabb adalékkal szolgált a sztár családi ügyeivel kapcsolatban Bea asszony. A feleség elmondta, miből is él tulajdonképpen a család.

A NAV több ingósságát lefoglalta a Gáspár családnak, és emiatt a család anyagi helyzete radikális fordulatot vett - írja a Life.hu.

Győzike próbálja még fenntartani a jólét látszatát, ám felesége őszintén nyilatkozott a problémákról.

Most annyira nincs pénzem, hogy már az utcára sem merek kimenni. Nem tudom rendbe tetetni a körmöm és a hajam. Abban a porban és piszokban, ami a félbehagyott felújítás miatt van, már nem tudunk élni

- panaszkodott Bea asszony, majd hozzátette, hogy tűkön ülve várja a családi pótlékot, amire még életében nem kellett hagyatkoznia.

Egy lehetőség

A család megtört anyagi helyzetére való tekintettel egyébként Gáspár Bea is jogosult lehet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány gyereknapkor kiírt szociális üdülési pályázatára, melynek meghosszabbított jelemtkezési határideje 2017. augusztus 4.

Az idei év az első, hogy az alapítvány által szervezett kedvezményes üdülésre jelentkezhetnek nagyszülők unokáikkal, egyedülálló szülők gyermekeikkel és kétgyermekes családok is.

A pályázatokban a szülők, nagyszülők a 18. életévüket be nem töltött gyermekeikkel, unokáikkal utazhatnak egy 4 vagy 5 napos pihenésre az Erzsébet-programban részt vevő szálláshelyek valamelyikére. A pályázatokra 2017. augusztus 4-ig vagy a létszámkeret kimerüléséig lehet jelentkezni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A pályázatról bővebben ebben a cikkünkben tudsz tájékozódni:

KATTINTS! Jókora kedvezményt kapnak a nyugdíjasok: nem árt érte sietni

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem