16 °C Budapest

Kitálalt Havas Henrik: ennyivel szúrták ki a Heti Hetes sztárjainak szemét

2017. április 18. 16:43

Nemrég szűnt meg a Heti Hetes, és máris kifakadt Havas Henrik, a műsor egykori nagyágyúja. Szerinte ugyanis azért romlott le az adások színvonala, mert egyre kevesebb pénzt kaptak a meghívott vendégek. Ahogy arról korábban írtunk a Pénzcentrumon, nem volt ritka a 800 ezer forintos gázsi sem, míg a show megszűnésekor már csupán 80 ezer forintot kaptak a meghívott vendégek.

Nemrég szűnt meg végleg a Heti Hetes, a műsor egykori sztárja, Havas Henrik is megszólalt ennek kapcsán. Szerinte ugyanis nem kellett volna annyi vendéget meghívni, ugyanis a legendás hetes volt az igazi. Több száz ismert embert hívtak meg ugyanis a műsorba, akiknek a jó része 250 ezer forintot kapott ezért, amiből viszont később még alább adtak és csupán 80 ezer forintot kaptak egy-egy adásért a vendégek - írja a Bors.

Korábban egyébként a Pénzcentrumon is írtunk arról, hogy a Heti Hetes szereplői műsoronként akár 600-800 ezer forintot is kaphattak. A csökkenő tendenciáról is hallhattunk, Hajós András árulta el azt is, hogy ő (2013-ban) adásonként 100 ezer forintot kap az RTL-től, ami a 2006-os gázsijának harmada.

Tényleg annyira jó lenne ez a kereset?

Sokan azt gondolhatják, hogy ez a bér mennyire magas, azonban a fellépők jövedelme közel sem olyan egyenletes, mint ahogy a legtöbb alkalmazotté. Ők ugyanis nyaranta, amikor nincs adás sokszor nem is kapnak jövedelmet, ilyenkor ráadásul a színházban sem feltétlenül tudnak pénz keresni, az előadások száma ilyenkor ugyanis töredéke a tavaszi és az őszi évadénak. Emiatt nem árt tartalékolniuk az ínséges időkre is.

A nyugdíj sem mindegy

A színészeket sokszor a vállalkozásukon keresztül fizetik, ahol a különböző kedvező adózási formáknak köszönhetően az átlagnál jelentősen kevesebb nyugdíjra számíthatnak. Ebben az esetben viszont szinte kötelező nekik félretenni nyugdíjra. Ellenkező esetben ugyanis könnyen úgy járhatnak, mint ahogy több, híres zenész, akik arról számoltak be, hogy a havi nyugdíjuk mindössze néhány tízezer forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A nyugdíjas évekre egyébként nem árt minél előbb félretenni, és nemcsak akkor, ha kedvezményes adózók vagyunk. Egy korábbi, Pénzcentrumos számítás szerint ugyanis, ha 23 éven keresztül félretesszük a jövedelmünk negyedét (az inflációval korrigálva), akkor a mostani életszínvonalunkon mehetünk nyugdíjba.

Címlapkép: MTI / Szigetváry Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten

Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem