Kitálalt az ügyvéd: erre költ havonta százezreket Pécsi Ildikó

2017. szeptember 1. 16:15

Pár­tos Csilla és Pécsi Il­dikó fia, Csaba 2015 no­vem­be­ré­ben vál­tak el, az anyagi kér­dé­sek­ben azon­ban to­vábbra sem tudnak megegyezni. A férfi most beperelte volt feleségét, mert sokallja a válás során megítélt 115 ezer forintos tartásdíjat.

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó fia, Sz. Csaba már évekkel ezelőtt elváltak egymástól, ám a mai napig gyakran kell megjelenniük a bíróságon. 2015-ben a férjet arra kötelezte a bíróság, hogy havi 115 ezer forint gyerektartást fizessen a fiuk után. Ám a Ripost értesülései szerint a férfi mindeddig nem tett eleget kötelezettségének arra hivatkozva, hogy a magas összeg kifizetése létfenntartását veszélyezteti. A Kossuth-díjas művésznő fia ellenpereket is indított, hogy lecsökkentse a tartásdíj összegét.

Állítása szerint mindössze húszezer forintot tudna fizetni, és jó ideje ennyit is fizet. Rendkívüli méltányosságot kért

 - mondta a lapnak dr. Gerencsér András, Pártos ügyvédje, aki azt állítja, a férfi semmivel sem tudja alátámasztani, hogy képtelen fizetni a bíróság által megállapított összeget. "Eddig háromszor utasították el a kérését, mindannyiszor megnyertük a pert. Csaba állítása szerint éhen hal, ha 115 ezret kell havonta fizetnie, de az előzőekben azt állította, komoly, több százezres összeggel támogatja édesanyja. Az a legnagyobb baj, hogy minden tárgyalás alkalmával mást mondanak a bírónak, már követni sem tudják önmagukat" - jegyezte meg az ügyvéd.

Totális csőd lehet a válásból

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2015-ben közel 46 ezren házasodtak össze, a válások száma pedig 20 ezer körülire tehető. De korábbi évek adatai is azt mutatják, hogy hazánkban a házasságoknak csaknem a fele válással végződik.

KATTINTS: Gajra vágta csomagját a Magyar Posta: ezzel hárítják a felelősséget

A válás eleve nem egy egyszerű élethelyzet, de még jobban megbonyolíthatja a dolgokat, ha nem sikerül megegyezni a gyermekek tartásdíjának összegéről. Az, hogy pontosan mennyit kell fizetni, több mindentől is függ. A bírók az összeg megállapításakor rendszerint mérlegelik a gyerek indokolt szükségeleit, a szülők anyagi helyzetét, és a szülőnek jutatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátásokat is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Gyermekenként általában a kötelezett fél átlagos jövedelmének 15-25 százalékában határozzák meg. Tehát egy nettó 192 100 forintos átlagkeresettel számolva ez havi szinten 28 815 - 48 025 forint közötti összeget jelent. Viszont ez az összeg sokkal magasabbra is rúghat, ha akár több gyermek után kell tartásdíjat fizetnünk.

Viszont a kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme felét nem haladhatja meg

- mondta korábban megkeresésünkre a Budapest Környéki Törvényszék sajtóosztálya.

Címlapkép: MTI / Zih Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm