6 °C Budapest

Kik járnak a budapesti elitsuliba, a Toldy Ferenc Gimnáziumba? Interjú az igazgatóval, Porogi Andrással

2020. március 13. 19:45

Bombaként robbant ma a hír, hogy a Toldy Ferenc Gimnáziumba jár az egyik hazai koronavírusos gyermeke. Demit is lehet tudni erről az iskoláról. Nos, még nincs egyéve, hogy interjút készített a Pénzcentrum az intézmény vezetőjével.

Bombaként robbant ma a hír, hogy a Toldy Ferenc Gimnáziumba jár az egyik hazai koronavírus-fertőzött gyermeke. A hírek szerint az intézmény igazgatója, Porogi András tájékoztta az esetről péntek reggel a szülőket. Azóta z is kiderült, hogy a Népegészségügy vizsgálja, ki lehetett a tanulóval kapcsolatban. A Kormányzati Tájékoztatási Központ leszögezte: az illetékes tisztifőorvos már csütörtökön intézkedett, a szoros kapcsolatnak számító gyermek esetében a szükséges eljárást megtette, a gyermek 14 napos járványügyi megfigyelése a Dél-Pesti Centrumkórházban elkezdődött, a gyermek egyébként tünetmentes. A KTK azt is hozzátette,hogy "a gimnázium egyéb látogatói (pl. diákok, tanárok) tekintetében semmilyen járványügyi intézkedés nem vált szükségessé." Közben kiadott egy rövid tájékoztatást a Budavári önkormányzat is, ebben azt írják: "Tudomásunk szerint a tanuló egy hete nem volt kapcsolatban az édesanyjával." és "Az iskolaépületet fertőtlenítjük."

Kik járnak a Toldy Ferenc Gimnáziumba?

Még nincs egy éve, hogy interjút adott a Pénzcentrumnak a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Porogi András többek között beszélt a mai, magyar oktatás legnagyobb dilemmáiról; a digitalizáció és a tudásátadás nehézségeiről; valamint arról is, miként lehet az ország legsikeresebb középiskolái között egy állami fenntartású iskola. Mint fogalmazott:

Ha ma elmegyek egy 15 éves érettségi találkozóra, ott az egykori tanítványaim jó része olyan szakmában dolgozik vagy olyan foglalkozást végez, amiről fogalmam sincs, hogy mit jelent, egyszerűen nem tudom, hogy mit csinálnak. De azért mi készítjük föl őket ezekre a dolgokra.

Olvasd el a teljes interjút - KATT!

Címlapkép: Mónus Márton

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem