Kifakadtak a magyar dolgozók: erre panaszkodtak a legtöbben

24.hu2019. június 21. 09:30

Rossz munkakörülményekre panaszkodnak Bács-Kiskun megye legjobban fizetett dolgozói abban a tanulmányban, amit a Vasas Szakszervezeti Szövetség készített az autóipari munkakörülményekről - írja a 24.hu.

A tanulmány nem nevez meg konkrét munkaadót, így a lap szerint csak sejthetjük, hogy a Mercedes-gyárról van szó. Az egyik dolgozó arról vallott, hogy az utóbbi időben már három műszakban kellett dolgozni, hétvégén is, a túlórára pedig nem lehet nemet mondani. Van olyan eset is, amikor valaki 20 napon keresztül megállás nélkül dolgozik egyetlen szabadnap nélkül, és ez törvényes.

A bérek bár növekedtek az elmúlt időszakban, de a kecskeméti albérletárak megduplázódtak. Két műszak között 8 órának kell eltelnie (ez régen 11 volt), azaz a reggel 6-kor hazaérkező dolgozónak délután 2-re bent kell lennie. Arra is kitér a tanulmány, hogy a betanítás szinte teljesen elmarad, a teljesítményelvárás viszont marad. Ezek után nem meglepő, hogy a fluktuáció majdnem 40 százalékos.

Előfordult olyan is, hogy a cafeteriát megvonták azoktól a dolgozóktól, akik betegszabadságra mentek, így kvázi az jelenléti bónusz lett. Így aztán a tanulmány szerint 30 ezer forintért már betegen is bementek az emberek. A tanulmány szerint az emberek összességében a stressz miatt szenvednek, amiért úgy érzik, hogy mindent eldöntenek a fejük felett.

Címkék:
hrcentrum, munkavédelem, munkavállalók, mercedes, munkakörülmények, megalázás,