Kiderült: ennyire keveset visznek haza a kétkezi melósok Magyarországon

2018. október 26. 18:30

A harmadik negyedévben 980 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder elemzése szerint. Ez 14 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 860 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban - bár gyorsul a bérnövekedés üteme - továbbra is lassan változnak a bérek: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2017 harmadik negyedéve óta mindössze 3,9 százalékos bérnövekedést tapasztalt, ugyanakkor ebben a körben a korábbinál magasabb lett a bónuszok, bérpótlékok aránya.

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások 1020 forintos, míg a betanított munkát végzők 940 forintos átlagos órabérre számíthattak. Régiók szerint ugyanakkor jelentősen, akár negyedével is eltérhetnek az órabérek: míg Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön ma 850 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték Közép-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon már jóval 1100 forint felett alakul.

Az adatokból az látható, hogy továbbra is gyorsan emelkednek a fizikai órabérek, ami az egyre több szektort sújtó munkaerőhiány miatt nem meglepő. A folyamat várhatóan a következő negyedévekben sem szakad meg: az egyre fokozódó munkaerő-kereslet hatására már az év végén újabb növekedési hullám tanúi lehetünk. Az év elején pedig a várakozások szerint mintegy 9 százalékos minimálbér-emelésre kerülhet sor, ami szintén komoly hatást fog gyakorolni az alacsonyabb fizetési kategóriák bérszintjeinek alakulására

 - magyarázza Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágának vezetője.

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2017 harmadik negyedévéhez képest átlagosan 3,9 százalék volt. Figyelembe véve az infláció immár 3 százalék körüli szintre emelkedését, ez gyakorlatilag mindössze 1 százalék körüli reálbér-növekedést jelent ezen a vezetői szinten.

Valamelyest javítja az összképet, hogy a középvezetők körében a kiegészítő bérelemek (jutalom, bónusz, bérpótlék, stb.) bérhez viszonyított aránya ebben az időszakban elérte a 15 százalékot, ami magasabb a korábbi évek 8-10 százalékos szintjénélEz azonban önmagában hosszú távon nem lesz elég a munkaerő megtartására egy olyan piaci környezetben, ahol egy jó munkahely-váltással ma akár 20-30 százalékkal magasabb bér is kialkudható hasonló munkakörben.

- mondta Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm