20 °C Budapest

Kiderítettük: ennyit keresnek az Ikeában a kórházat otthagyó ápolók

Pénzcentrum
2017. június 21. 10:49

A héten robbant a hír, hogy kórházi osztályt kellett bezárni amiatt, mert az ápolók a kimerítő ápolói munka helyett a közeli bútoráruháznál kezdtek dolgozni. Utánajártunk, mennyivel kereshetnek többet az egykori ápolók a karrierváltással. Lehet, hogy nemcsak a pénz miatt mentek máshova dolgozni?

Kedden robbant a hír, hogy mostanra annyira elmaradtak az ápolói bérek, hogy egész kórházi osztály mond felazért, hogy inkább a versenyszférában helyezkedjen el. Ugyan a versenyszféra béreit nehéz összehasonlítani a közszféra számaival, azonban a dolgozók értelemszerűen a magasabb béreket nyújtó állásokat keresik.

Tényleg több bért kapnak az Ikeában?

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adatai szerint az ápolók, szakápolók alapbére 139 ezer forint. Erre természetesen rájönnek még a pótlékok, kiegészítések, illetve sokan másodállást is vállalnak a megélhetésért, így az itt dolgozók teljes keresete bruttó 197 ezer forint.

Az Ikeánál az átlagos bruttó alapbér 202 ezer forint a nem vezető beosztású áruházi dolgozók körében.

A ténylegesen szerződött óraszámokat figyelembe véve az áruházi, nem vezető beosztású munkavállaló átlagos szerződött óraszáma napi 7 óra, alapbére pedig bruttó 178 ezer forint

- áll az áruház Pénzcentrumnak küldött tájékoztatójában.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Erre persze számos kiegészítő juttatás jön rá:

  • Szombati és vasárnapi bérpótlék,
  • Rendszeres éves bónusz,
  • Étkezési hozzájárulás,
  • Bérlettámogatás, illetve
  • Nyugdíjprogram.

Azt ugyan nem árulták el, hogy a kiegészítő juttatásokkal mekkora a dolgozók átlagkeresete, azonban érezhetően magasabb, mint az ápolói átlagkereset. Lényeges kiegészítés egyébként, hogy míg ápolóként éjszakai ügyeletet (műszakot) is vállalnia kell a dolgozóknak, addig a bútoráruháznál ilyenre nincs szükség.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem